EURO 2012

Az örmények a szlovákok után az íreket és az oroszokat is meglephetik

megosztom

Azáltal, hogy Oroszország és Írország 0-0-s döntetlent játszott, Örményország pedig nagy meglepetésre 4-0-ra nyert Szlovákiában a keddi Eb-selejtezőkön, a B csoport élmezőnye még szorosabbá vált, mint amilyen egy héttel ezelőtt volt. Akkor még csak három csapat látszott esélyesnek a továbbjutásra, most azonban már mind a négy említett együttesnek van esélye a továbbjutásra.

EURO 2012
B selejtezőcsoport
    M GY D V RG KG P
1. Oroszország 8 5 2 1 10 4 17
2. Írország 8 4 3 1 11 6 15
3. Örményország 8 4 2 2 17 7 14
4. Szlovákia 8 4 2 2 6 8 14
5. Macedónia 8 2 1 5 6 9 7
6. Andorra 8 0 0 8 1 17 0

 

Két fordulóval a selejtezők zárása előtt még bármi (és annak az ellenkezője is) megtörténhet a B csoportban, és ez elsősorban Örményország 4-0-s szlovákiai meglepetésgyőzelmének köszönhető. Nem csoda, hogy az örmények középpályása, Levon Hajrapetyan lelkesen nyilatkozott a találkozó után.

"Az első perctől hittünk abban, hogy nyerhetünk. Az első félidőben többször is szerencsénk volt, mert Szlovákiának nagy helyzetei voltak, de ők nem találtak be, mi pedig meg tudtuk szerezni a vezetést. Azt nem gondoltuk volna, hogy 4-0-ra tudunk győzni, de abban végig bíztunk, hogy nyerhetünk. Most óriási esélyt kaptunk a továbbjutásra, és a következő mérkőzésünkön nagyon kell koncentrálnunk" - mondta a játékos.

Az örmény válogatott gólöröme a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőn 2011 szeptemberében

Az utolsó előtti fordulóban Andorra-Írország, Örményország-Macedónia és Szlovákia-Oroszország mérkőzéseket rendeznek, és akár még szorosabb is lehet a csoport állása a zárás előtt. Az írek és az örmények győzelme papírforma lenne, és a szlovákoknak is bőven van esélyük nyerni a pontjaikat igen nehézkesen gyűjtögető oroszok ellen. Ha pedig ilyen eredmények születnek, akkor a következő lesz a sorrend: Írország 18 pont, Oroszország 17 pont, Örményország 17 pont, Szlovákia 17 pont.

Óriási lesz tehát a harc, amire persze a többiek is készülnek. A záró körben Írország pont Örményországot látja majd vendégül, és az írek olasz kapitánya, Giovanni Trapattoni nagyon bizakodóan várja a hajrát.

"Még két meccsünk van, és Oroszország nagyon nehéz mérkőzést fog játszani Szlovákiában. Szerintem mi képesek leszünk arra, hogy megszerezzük a hat pontot, és így bízhatunk a csoportgyőzelemben is" - mondta a szakember.

Persze önbizalomnak az oroszok sincsenek híján, az Arsenal támadója, Andrej Arsavin kifejezetten várja a pozsonyi vendégjátékot: "Azért megyünk majd Szlovákiába, hogy nyerjünk. Természetesen nem lesz egyszerű dolgunk, de ismerve magunkat, minél keményebb a helyzet, annál jobbak tudunk lenni."

A négy "versenyző" közül csak a szlovákok nem tudtak sok pozitívumot találni a keddi eseményekben, de ez egy 4-0-s vereség esetén talán érthető is.

"Ez egy hatalmas pofon volt számunkra, nem ilyen eredményre számítottunk" - mondta Vladimir Weiss szövetségi kapitány. "Vállalom a teljes felelősséget ezért a vereségért. Az első félidőben jól teljesítettünk, de a szünet után teljesen összeomlottunk, és Örményország elsöpört minket."

EURO 2012
A B csoport további programja
október 7.
Andorra-Írország
Örményország-Macedónia
Szlovákia-Oroszország
október 10.
Írország-Örményország
Oroszország-Andorra
Macedónia-Szlovákia
megosztom