ZTE

Prukner nem hadrendekben, hanem a játékhelyzetek megoldásában gondolkodik

A Ferencvárostól nemrég távozó szakember az győzte meg a Zalaegerszegre szerződésekor, hogy az utóbbi egy évtized a ZTE FC legeredményesebb időszakát takarja.

Prukner László hamar új állást talált

Zalaegerszegen a távozó Csank János helyét az a Prukner László vette át a kék-fehérek kispadján, aki a labdarúgó NB I 5. fordulójáig a Ferencváros szakmai munkájáért felelt. Nagy Ferenc klubelnök és az új vezetőedző még nem írták alá a papírokat, ez azonban napok kérdése csupán a Zalai Hírlap szerint.

"Először is nagyon örülök, hogy egy ilyen nagymúltú klubhoz kerültem, ahol érdemesnek tartottak arra, hogy felkérjenek erre a feladatra - kezdte a zalaiak új vezetőedzője. - Az utóbbi egy évtized a ZTE FC legeredményesebb időszakát takarja, ez biztosítékot jelentett, hogy elvállaljam a feladatot. A csapat tagjaival már a múlt héten egyeztettem elgondolásaimról, aminek csak akkor van értelme, ha játékosok is elfogadják és a magukénak érzik. Ma még egyszer átvettük ezt. Például, hogy nem hadrendekben gondolkodom, hanem a játékhelyzetek megoldásában. A játékosokat partnerként kezelem, mindent megbeszélek velük, de a pályán kívül a döntés az enyém, azon belül viszont az övék. S még valami: amit elődöm, Csank János előzőleg kiépített, erre támaszkodom, a magunk elképzeléseivel ötvözve."

A hétfői tréningre már megérkezett a Videotontól szerződtetett Hidvégi Sándor és a kölcsönvett Szakály Dénes. Arra vonatkozólag, hogy lesz-e újabb spanyol játékosa a klubnak, Nagy Ferenc elnök annyit válaszolt: zajlanak a tárgyalások ez ügyben.