Magyar válogatott

Ismét Rudolf volt a nyerő emberünk

  • Kele János
megosztom

2-0-ás sikerrel folytatta hadjáratát a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki pótselejtező elérése érdekében - a moldáv válogatott legyőzése során oldalunk véleménye szerint ismét a gólt szerző Rudolf Gergely volt a magyar csapat legjobbja. Győzelem után bűnbakot kiáltani nem szabad, így bár felhívjuk a figyelmet néhány hibára, legrosszabb címet ismételten nem osztunk ki.

Király Gábor 7   Kapusunk ismét lehengerlően magabiztos volt, amikor kellett, lehúzta a labdákat, amikor kellett, védett egy nagyot; összességében az egyik legbiztosabb pontja volt a csapatnak. Kapott gól nélkül hozta le a találkozót, ez mindössze a harmadik ilyen volt ebben a sorozatban.

Varga József 6   Látszik, hogy a jobbhátvéd posztját nem neki találták ki, alapvető helyezkedési hibákat is hajlamos véteni, ugyanakkor sebessége, állóképessége és mentalitása alkalmassá teszik a feladat megoldására. Ma is többször kerültek mögé, ám a túloldalon gólpasszal vétette észre magát.

Korcsmár Zsolt 7  Betonbiztos pontot találtunk a védelmünkbe, a fiatal bekk szinte alig hibázik, könyörtelenül magabiztos arckifejezéssel takarít a legveszélyesebb szituációkban is. Sajnálatos sérülésekor egy kicsit megijedtünk, de a kapitány szerkezetváltással úrrá lett a helyzeten.

Juhász Roland 7  Igazi kapitány, áthatolhatatlan fal, a magyar "Red Wall" legbiztosabb pontja. Oroszlánrészt vállalt abból, hogy végre kapott gól nélkül megúsztunk egy meccset, kérdés sem fér hozzá, minden körülmények között helye van a csapatban.

Vanczák Vilmos 7  Balhátvédként bizonytalan volt, továbbra is tartom, erre a posztra lassú és körülményes is. Középhátvédként már sokkal jobban muzsikált, Juhásszal összeszokott párost alkot, ráadásul gólt is szerzett, amivel alapjaiban határozta meg a meccs képét. Ebben az évadban már 5 gólnál jár, középhátvéd létére.

Elek Ákos 6  A svédek elleni meccshez képest kissé szürkébben futballozott, főleg a második félidőben. Kevesebbet ütközött, még kevesebbet szerelt, viszont nagy hibát nem követett el. Volt egy bravúros megindulása és egy kiváló ütempassza az ellenfél térfelén, de többet vártunk.

Pintér Ádám 7  Az utóbbi két válogatott meccs talán legkellemesebb meglepetése. A pénteki mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is kiválóan rombolt, és ügyesen passzolt, sokszor futott be üres területre, felvállalta a megindulásokat is. Úgy fest, végre eldőlt, védekező középpályásként a leghatékonyabb. Sérülése remélhetőleg nem súlyos.

Koman Vladimir 6  Megint szürke volt, de szerencsére nála még ilyen állapotban is, mondhatni zsigerből érkezik néhány remek labda. Látszik, hogy nincsen játékban, de még így is ő a legjobb magyar erre a posztra, a jobboldali összekötő szerepét voltaképpen neki találta ki Egervári mester.

Hajnal Tamás 5  Amennyire bejött Komannak a jobb oldali, kissé árnyaltabb pozíció, annyira érzi magát idegenül a bal oldalon Hajnal. Sokszor lassít le feleslegesen, sokszor fordul visszafelé, vagy bonyolódik felesleges cselezgetésekbe. Még mindig azt érezni rajta, hogy nehezen viseli a válogatottsággal és a 10-es mez viselésével járó terheket.

Rudolf Gergely 8  Ismét a mérkőzés legjobbja volt, ha kicsivel összeszedettebb, 2 gólpasszal és 2 góllal zárhatta volna a meccset. Néha túl önző volt, de azt hiszem, ez megbocsátható neki, a svédek elleni Európa-klasszis teljesítménye után ezúttal is konstans veszélyt jelentett ugyanis az ellenfél kapujára. Genovában már verik a fejüket a falba, Athénban pedig örömtüzek gyúltak az Akropoliszon.

Szabics Imre 7 Sokat vacilláltunk a hatos és a hetes között, végül a pazar mezőnymunka miatt utóbbi mellett döntöttünk. A grazi támadó ezúttal alig kapott labdát, mégis szinte végig sprintben közlekedett a pályán, letámadott, viszalépett, csapdázott vagy épp passzolt ha kellett. Tizenhatoson kívül is használható, igazi támadó.

Sándor György 6 Kicsit megijedtünk, amikor pályára kellett lépnie Pintér helyett, de nem vallott szégyent. Látszott, a tempó kicsit gyors neki, de passzainak 60 százaléka így is célba talált, és legalább nem vállalta túl magát feleslegesen, nem kockáztatott. Vadócz beállásával közelebb játszhatott a kapuhoz, a második gólt eredményező támadásban is benne volt.

Laczkó Zsolt 6 Szintén kényszerű csere volt, és szintén nem tett sokat hozzá a játékhoz. Összeszedett egy teljesen felesleges sárga lapot, az ilyenekkel azért nem ártana figyelni, nincsen sok használható balhátvédünk.

Vadócz Krisztián  Alig tíz perc jutott neki, stabilizálta a középpályát, ezért dicséret illeti.

megosztom