Arsenal

Wilshere még három hónapig nem játszhat

megosztom

Nagy gondban van Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere, ugyanis a legújabb vizsgálatok szerint középpályása, Jack Wilshere még három hónapig biztosan nem léphet pályára.

Wilshere hiánya nagy problémát okoz az Arsenalnál és a válogatottnál is

A 19 éves tehetség június óta küzd jobb bokájával, a The Mirror értesülései szerint már a műtét lehetősége is felmerült. Wilsherenek még egy hónapig védőcsizmát viselnie, de ha nem javul állapota, kés alá fekszik. Korábban abban reménykedtek az Arsenalnál, hogy az Udinese elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn már bevethető lesz, végül nélküle is bejutottak a BL főtáblájára.

Hiánya óriási érvágást jelent Wengernek és Fabio Capello szövetségi kapitánynak is, aki így nem számíthat rá a hátralévő Európa-bajnoki selejtezőkön. Klubjánál abban bíznak, hogy október közepén már elkezdheti a könnyített edzéseket.

A lap szerint kidőlése miatt cselekedett a menedzser az átigazolási piac utolsó napján, és szerződtette Mikel Artétát az Evertontól és Josszi Benajunt a Chelsea-től.

megosztom