Karrier

Tisza Tibor visszatér a Diósgyőrbe - hivatalos

A Diósgyőr hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett Tisza Tiborral, aki így a 2004-05-ös szezon után hétfőtől újra a borsodi együttes játékosa lesz.

Tisza TiborTisza Tibor már januárban bejelentette, hogy szerződését nem kívánja meghosszabbítani akkori klubjánál, az Újpestnél, majd fél évre kölcsönbe a belga Sint-Truidenhez szerződött. Ott a 2010-11-es idény végeztével nem tartottak rá igényt, és mivel a lila-fehéreknél is lejárt a kontraktusa, szabadon igazolhatóvá vált. A nyári átigazolási szezonban a csatár nem tudott magának csapatot találni, így visszatér Diósgyőrbe, ahol 2004-ben bemutatkozott a felnőttek között.

"Május óta állunk tárgyalásban Tisza Tiborral, és vasárnap szóban megállapodtunk arról, hogy hároméves szerződést kötünk egymással. A papírok aláírására a hétfő délutáni edzést megelőzően kerül sor, amikor a sajtó képviseőinek be is mutatjuk a DVTK legújabb játékosát" - mondta a dvtk.eu-nak Dudás Hunor, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója az igazolás kapcsán.