Atlétika

Doha lehet a befutó a 2017-es világbajnokságra

London szívesen lenne a 2017-es szabadtéri atlétikai világbajnokság házigazdája, de Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke szerint semmi esélye sincs a rendezés elnyerésére, ha a jövő évi ötkarikás játékok után átalakítják az atlétikai versenyeknek is otthont adó Olimpiai Stadiont. Közben Barcelona visszalépett a kandidálástól.

"Ha nincs stadion, akkor semmi esélye Londonnak. Nem fogunk világbajnokságot szervezni a Crystal Palace-ba (az angolok nemzeti sportközpontja- a szerk). Egy régi létesítmény, 1994-ben már voltunk ott a Világkupán, de akkor is nehézségekbe ütköztünk. Valakitől azt hallottam, hogy felesleges egy 40-50 ezres atlétikai stadion Londonban. Nézzék, a szülővárosom, Dakar, jóval kisebb, és mégis megfér egy létesítményen belül az atlétika és a labdarúgás, tehát nem látom, hogy Londonban ennek miért lenne akadálya" - mondta Diack Teguban.

A brit főváros eredetileg Dohával és Barcelonával küzdött a 2017-es vébé rendezési jogáért. A győztest az IAAF novemberi, monacói ülésén nevezik meg. 2013-ben Moszkva, 2015-ben Peking ad otthont a sportág legnagyobb seregszemléjének.

A tegui viadal utolsó napján azonban Diack azt is bejelentette, hogy Barcelona hivatalosan visszalépett, így Doha és London versengenek a rendezés jogáért. Ahogy a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság kapcsán, úgy ezúttal is felmerült, hogy nyáron óriási a hőség a közel-keleti országban, de a sportvezető szerint ez nem csökkenti Doha esélyeit. "Az atlétikai világbajnokság időpontja módosítható" - mondta a sportvezető, szavaiból pedig kisejlik, hogy Katar újabb nagy sporteseményt rendezhet.

Ami Londont illeti, az Olimpiai Stadion játékok utáni sorsa egyelőre bizonytalan, valószínűleg elbontják az atlétikai pályát és kizárólag futballmérkőzéseknek adna otthont. Az aréna használatára kiírt pályázatot a West Ham United futballcsapata nyerte, a Kalapácsosok vezetősége korábban ígéretet tett arra, hogy megtartják a rekortánt, de a stadionra szintén pályázó Tottenham Hotspur bíróságon támadta meg a döntést.