Négyesfogathajtó Eb

Dobrovitz és a magyar csapat ezüstérmes

  • MTI

Egyéniben Dobrovitz József, csapatban pedig a Dobrovitz József, ifjabb Dobrovitz József, Lázár Zoltán trió ezüstérmes lett a hollandiai Bredában rendezett nyílt négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.

A verseny honlapja szerint a győzelmet a magyar tulajdonú fogatot hajtó, világbajnoki címvédő és két éve verhetetlennek tűnő ausztrál Boyd Exell szerezte meg, de az ő eredménye nem számított bele a kontinensviadalba, így a 2004-ben csapatvilágbajnok Dobrovitz a holland Ysbrand Chardon mögött lett második az Eb-t tekintve.
   
A magyar csapat mindhárom tagja hibátlan teljesítményt nyújtott a vasárnapi akadályhajtásban, így megőrizte második helyét Hollandia válogatottja mögött. A hatszoros világbajnok Lázár a hatodik, ifjabb Dobrovitz pedig a 29. helyen zárt.
   
Akadályhajtásban Dobrovitz előtt öten teljesítették verőhiba és időtúllépés nélkül a pályát, köztük két honfitársa is, amellyel már biztossá vált a csapat ezüstje, mivel annak eredményébe minden számban a két jobbik versenyző teljesítménye számít bele. Mivel Dobrovitz hibátlanul hajtott, így az szintén eldőlt, hogy egyéniben is dobogóra állhat, de hogy második vagy harmadik helyen, az a holland Koos de Ronde kezében volt. A németalföldi hajtó ugyan hibátlanul ment végig a pályán, de időtúllépése miatt kapott hibapontokkal összesítésben éppen Dobrovitz mögé szorult.
   
Fogathajtásban 1971 és 1981 között hat Eb-t rendeztek, az utolsón Bárdos György és a magyar csapat győzött, így az idén - a magyarok kezdeményezésére - 30 év után újra életre hívott eseményen címvédőként indultak Lázárék. Eredetileg Budapest lett volna a helyszín, de a magyar szövetség végül visszalépett a rendezéstől. A kontinensviadalok történetében eddig kiosztott 14 aranyéremből tizet magyarok nyertek.

Végeredmény
Egyéni
1. Boyd Exell (ausztrál) 134,62 hibapont
2. Ysbrand Chardon (holland) 137,72
3. Dobrovitz József 152,49
4. Koos de Ronde (holland) 152,70
...6. Lázár Zoltán 157,39
...29. ifj. Dobrovitz József 216,88
Csapat:
1. Hollandia (Chardon, de Ronde, Theo Timmerman) 284,0 hibapont
2. Magyarország (Dobrovitz, ifjabb Dobrovitz, Lázár) 309,9
3. Németország (Michael Brauchle, Christoph Sandmann, Georg von Stein) 312,00