Ferencváros

Aki Dömét segíti, az a Fradinak segít - írják a klub korábbi játékosai

"Ne azt nézzük, ami szétválaszt, hanem, ami összeköt bennünket" - áll a korábbi játékosok által megfogalmazott közleményben.

ftcA Ferencváros korábbi kiválóságai közleményt fogalmaztak meg a ftc.hu-n, amiben kiállnak a frissen kinevezett szakmai igazgató, Détári Lajos mellett.

"Talán a hatalmas Fradi-tábor hűséges tagjai is egyetértenek velünk abban, hogy ismét össze kell fognunk. Ezzel újfent sokat segíthetünk a csapatnak és Détári Lajosnak, aki edzőként is bizonyíthat, elvégre megkapta a Kárpát-medence legnépszerűbb csapatát. Mi, egykori Fradi játékosok hiszünk abban, hogy Döme egységet teremt az öltözőben, ez ügyben ugyanis korábban bizonyította rátermettségét. Számunkra az is fontos, mennyire kedveli és tiszteli a Fradit, ellenkező esetben nem játszott volna hosszú esztendőkön át öregfiúk csapatunkban.

Az elmúlt évekkel ellentétben hisszük, hogy nem morális – kusza tulajdonosi viszonyok, idegenszívű vezetői magatartás – hanem mentális, szakmai, no meg nyilván gazdasági okai vannak a gyenge szereplésnek, persze, ettől még a múltat nem szabad eltörölni, jóval inkább tisztázni illene. Ez viszont nem a csapat és nem Détári feladata.

Ne azt nézzük, ami szétválaszt, hanem, ami összeköt bennünket. Aki Dömét segíti, az a Fradinak segít.

A pályán nem veszíthetünk. A Fradit csak adminisztratív módszerekkel tudták eddig ellehetetleníteni. Például, amikor ármánnyal és igazságtalansággal kizárták bennünket az élvonalból. Alanyi jogon ez a csapat nem eshet ki. S nem is fog kiesni. Ám ezért kell a csapat és Détári mögé állnunk. Mi megtesszük, mert hiszünk a játékosokban és Döme edzői kvalitásaiban, éppen ezért jó döntésnek tartjuk szakmai igazgatói kinevezését.

Szurkolunk és segítünk neki, no meg persze a csapatnak is és ezt kérjük Magyarország legnagyobb drukkertáborától is. Összetartásunkat, klubszeretetünket a ZTE elleni meccsen újra megmutathatjuk.

A Fradi egykori futballistái közül:

Martos Győző, Ebedli Zoltán, Pogány László, Rab Tibor, Dzurják József, Kincses Sándor, Bánki József, Szűcs Mihály, Telek András, Szekeres Tamás, Keller József, DejanMilovanovics, Deszatnik Péter, Szkukalek Igor, Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Tóth Mihály, Szeiler József, Wukovics László"