EURO 2012 előzetes

A németek leadhatják a pontokat az osztrákoknak, de több nagynak lesz még dolga

A 19:45-kor kezdődő (és nálunk szöveges formában élőben közvetített) Magyarország-Svédország mérkőzés mellett még rengeteg Eb-selejtezőt rendeznek péntek este. Közülük a saját csoportunk találkozóin kívül az A illetve a B jelű hatos meccsei tartogathatják az igazi izgalmakat a sokrésztvevős versenyfutások miatt, de a francia és az angol válogatott előtt is vannak még komoly feladatok.

E csoport

Hollandia-San Marino
péntek 20:30
hatharom-tipp: 1
Az E csoport első helyezettje és toronymagas favoritja, a legutóbbi vb ezüstérmese, a világranglista vezetője a rúgott gól nélkül álló csoportutolsó, a világon 203. legerősebb válogatottnak számító együttes ellen. Sok kérdés tehát nem lehet, egy laza edzőmeccset fognak játszani a hollandok Eindhovenben, a kérdés csak az, hogy mennyivel akarják javítani +16-os gólkülönbségüket.

Finnország-Moldova
péntek 17:30
hatharom-tipp: 1
Ez már egy jóval nehezebben tippelhető mérkőzés. Nekünk az lenne a legjobb, ha döntetlent játszanának, hiszen így akkor is ötpontos előnyünk maradna a selejtezők hajrájára, ha a svéd válogatott nyerne a Puskás Ferenc Stadionban. Moldova hazai pályán 2-0-ra nyert a két csapat előző mérkőzésén, de idegenben csak San Marinót tudták legyőzni az elmúlt két évben. Legutóbb Cipruson is kikaptak augusztus elején. A finnek ennek ellenére nem tekinthetők toronymagas favoritnak, hiszen a magyar válogatottól is kikaptak otthon, Svédországtól pedig 5-0-s vereséget szenvedtek idegenben. Ők azonban egy Lettország elleni biztató 2-0-s győzelemmel melegítettek erre az őszre.

A csoport

Óriási hajrá várható az A jelű hatosban ezen az őszön. Az első helyen ugyan már 99 százalékos biztonsággal a németek végeznek, de a második pozícióért az egymástól csak egy pontra lévő belgák és törökök versengenek - ráadásul az osztrákokat sem kell még leírnunk, de erről később.

Azerbajdzsán-Belgium
péntek 18:00
hatharom-tipp: 2
Belgiumnak tehát egy pont az előnye, és idegenben kell tenniük azért, hogy ez biztosan meg is maradjon. Nem mondhatjuk, hogy a fiatal csapat (van Buyten 33 éves, de mögötte csupa huszonéves sorakozik) kiegyensúlyozott lenne, hiszen győztek ugyan Ausztriában és barátságos mérkőzésen Oroszországban is, de otthon odaadtak egy pontot az osztrákoknak és a törököknek is, valamint kikaptak Németországtól - igaz, ez utóbbi bocsánatos bűn lehet. Az azerieket simán legyőzték hazai pályán (4-1), és egyébként sem jellemzik a diadalok a keleti csapatot. Azt azonban nem felejthetjük el, hogy a selejtezősorozatban eddigi egyetlen győzelmüket nagy meglepetést okozva a törökök ellen szerezték!

Törökország-Kazahsztán
péntek 19:00
hatharom-tipp: 1
A nagy versenyfutás egypontos hátrányban lévő résztvevője, a török nemzeti csapat idegenben sima 3-0-s győzelmet aratott a Kazahsztán ellen, és a Félholdasoknak ezúttal is óriási szükségük lenne egy diadalra, hiszen az ő nagy esélyük, hogy eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, mint a belgák. Ahhoz azonban, hogy ezt kihasználják, tartaniuk kellene a mostani hátrányukat. Az azeriektől elszenvedett vereségükből kiindulva nem mehetnek biztosra, de rájuk jellemző, hogy a sorozatok hajrájában megbízhatóbban hozzák az eredményeiket, mint azok elején.

Németország-Ausztria
péntek 20:45
hatharom-tipp: 1
A németeket gyakorlatilag már senki nem érheti utol, az osztrákoknak viszont lehet még halvány reményük, ha most meglepetésre győznek Gelsenkirchenben. Márpedig azt a régmúltból is tudhatjuk, hogy a két nemzet mérkőzésein bármi előfordulhat. A papírforma, a keretek erőssége, a játéktudás alapján egyértelműen a hazai csapat sikere várható, de fogadni nem biztos, hogy rájuk érdemes...

Joachim Löw vezet edzést a német labdarúgó válogatottnak az Ausztria elleni Európa-bajnoki selejtező előtt 2011 szeptemberében

B csoport

Fokozni illenék a jelzőket az A csoport beharangozója után, de csak annyit mondunk, hogy a B-ben még hárman vannak versenyben az első helyért, mindhárman 13 ponttal rendelkeznek, és mindannyian hat mérkőzésen vannak túl.

Oroszország-Macedónia
péntek 18:00
hatharom-tipp: 1
A csoport favoritjának előzetesen az orosz válogatott tűnt, de otthon kikaptak Szlovákiától és Örményországban is csak egy 0-0-ra voltak jók. A szerencséjük az, hogy a szlovákok mások ellen hullajtottak pontokat, az íreket pedig ők maguk tudták legyőzni. Így most egyenlő pontszámról indulva a hajrában akár könnyedén megnyerhetik a csoportjukat. Ehhez elsőként azokat a macedónokat kell legyőzniük, akik eddig csak Andorrában tudtak nyerni.

Andorra-Örményország
péntek 18:00
hatharom-tipp: 2
A hatos talán legérdektelenebb mérkőzése, amely legfeljebb arról dönthet, hogy a vendégek közelebb tudnak-e zárkózni az élbolyhoz, és a végén lehet-e esélyük arra, hogy az onnan lemaradó együttest megelőzzék.

Írország-Szlovákia
péntek 20:45
hatharom-tipp: 1
Az oroszok két riválisa egymás ellen döntheti el, hogy ki maradjon versenyben az első helyért. Hazai pályán Robbie Keane-éket kell esélyesnek tekintenünk. Az igazán nagy csapatok (Franciaország, Brazília és soroljuk ide most Oroszországot is) ellen rendre vereséget szenvedtek, de északi szomszédainkat ebbe a körbe azért nem sorolnánk be. Van klasszis játékosuk Hamsík vagy épp Skrtel személyében, de összességében nem látjuk bennük azt, hogy az előző világbajnokság után újra képesek lennének ott lenni egy nagy eseményen.

C csoport

Feröer-szigetek - Olaszország
péntek 20:45
hatharom-tipp: 2
Az olaszokat papíron még nyugodtan utolérhetik a riválisok, de valószínű, hogy ötpontos előnyből azért meg fogják tudni tartani a csoport első helyét. Ha szerencséjük van, még növelhetik is ezt az előnyt, de rájuk jellemző módon valószínűleg nem fognak gólzáporos győzelmet aratni. Legutóbb is csak egy 2-1-es győzelemre futotta tőlük az északi szigetországban.

Szlovénia-Észtország
péntek 20:45
hatharom-tipp: 1
A szlovén válogatott áll a második helyen, és igyekezniük kell, ha ezt az állapotot fenn akarják tartani, mert több mérkőzést játszottak, mint a mögöttük lévő észak-írek és a szerbek, és utóbbiak mindenképp esélyesnek tűnnek arra, hogy feljebb zárkózzanak, ahogy azt a papírforma diktálja. Szlovénia Észtországban 1-0-ra nyerni tudott, és tavaly őszről mi magunk is emlékezhetünk arra, hogy az észtek nem képviselnek túl komoly játékerőt, így mindenképp a hazaiak az esélyesek.

Észak-Írország - Szerbia
péntek 20:45
hatharom-tipp: 2
Szerbia jelenleg csak negyedik helyezett, de egy győzelemmel előrébb lépnének, hiszen mostani ellenfelük áll előttük egyetlen ponttal. Egy hajszállal tűnnek csak esélyesebbnek Sztankovicsék, mégpedig azért, mert ugyan az ellenfélnél sok Premier League-csapatban szereplő játékos van, de a szerb válogatott idegenlégiósai edződnek a komolyabb angol, német és olasz élgárdákban.

D csoport

Luxemburg-Románia
péntek 19:30
hatharom-tipp: 2
Talán nem kell magyaráznunk, hogy Európa egyik kiscsapatát miért nem tartjuk esélyesnek a pontszerzésre sem. Annak ellenére sem, hogy a román nemzeti együttes is érezhetően gyengült az elmúlt években. A jelenlegi keret a hazai bajnokságban szereplő játékosokra épül, de a luxemburgi is...

Fehéroroszország - Bosznia-Hercegovina
péntek 19:30
hatharom-tipp: X
Ez a találkozó dönthet arról, hogy kinek marad esélye az első vagy a második hely megszerzésére a hajrában, de talán ez a legnehezebben tippelhető. A hazai pálya és a nagyrészt az orosz bajnokságban szereplő játékosok a jelenleg második fehéroroszok mellett szólnak, a vendégeknél viszont ott van Edin Dzeko, aki a Manchester Cityben újra rátalált a Wolfsburgban már bemutatott formájára.

Albánia-Franciaország
péntek 21:00
hatharom-tipp: 2
Laurent Blanc tanítványaitól meglepő, hogy csak egypontos előnyben vannak, és ebben annak van a legnagyobb szerepe, hogy Fehéroroszország ellen két mérkőzésen csak egyetlen pontot tudtak szerezni. Az első, hazai pályán elszenvedett vereségük még magyarázható a válságot hozó világbajnokság utózöngéivel, a júniusi idegenben elért döntetlen viszont már kínosnak mondható. Aggódniuk mindenesetre papíron nem kell, mert a hajrában már nem lesz nehéz mérkőzésük.

Laurent Blanc, Samir Nasri és Hugo Lloris a francia válogatott edzésén az Albánia elleni Európa-bajnoki selejtező előtt 2011 szeptemberében

F csoport

Az Izrael-Görögország mérkőzés a cikkírás pillanataiban már véget ért, és a vendégek győztek 1-0-ra Ninisz góljával.

Grúzia-Lettország
péntek 19:00
hatharom-tipp: 1
A grúzok hazai pályán megbízhatóan hozták a jónak mondható eredményeket (1-0 Horvátország, 1-1 Izrael ellen), így annak ellenére is esélyesnek tekinthetők, hogy Lettországban 1-1-es döntetlent játszottak. A fontos kérdésekbe már valószínűleg egyik csapat sem szólhat bele.

Málta-Horvátország
péntek 19:00
hatharom-tipp: 2
A horvátok néhány fontos pontot elszórtak Grúziában és hazai pályán a görögök ellen, de a szigetország válogatottja ellen kötelező számukra a győzelem. Főleg, hogy Görögország már győzött aktuális mérkőzésén, így tartaniuk kell egypontos hátrányukat.

G csoport

Bulgária-Anglia
péntek 20:15
hatharom-tipp: 2
Két nagy név, Lothar Mattäus és Fabio Capello vezeti a két válogatottat, de a német szakembernek a pályán jóval kisebb nevek állnak a rendelkezésére, ráadásul edzőként kiugró eredménnyel még mindig nem büszkélkedhet. Meglepő lenne, ha az olasz szakember kezei között lassan, de formálódó, hazai pályán 4-0-ra nyerő angolok ellen jönne ez össze.

Wales-Montenegro
péntek 20:45
hatharom-tipp: X
A fiatal délszláv állam csapata Angliával azonos pontszámmal áll, és a Wembleyben tavaly el is értek egy értékes 0-0-t, de a gólzáporos győzelmek nem jellemzik őket, és valószínűnek tűnik, hogy a masszív walesi együttes legalább egy döntetlenre képes lesz Vucinicék ellen hazai pályán.

H csoport

Norvégia-Izland
péntek 20:00
hatharom-tipp: 1
Izland válogatottja ellenünk megmutatta augusztus elején, hogy miért áll előttük Ciprus is a H csoportban. Norvégia együttese többnyire Angliában játszó - és tényleg játszó - futballistákra épül, és hazai pályán egyértelműnek tűnik, hogy ki fogják harcolni a győzelmet.

Ciprus-Portugália
péntek 20:45
hatharom-tipp: 2
Cristiano Ronaldóék egy nagy blamának számító 4-4-gyel kezdték a selejtezőket mostani ellenfelük ellen hazai pályán, majd Norvágiában is kikaptak, de azóta háromszor győztek, és valószínűleg nem fogják elkomolytalankodni ezt a találkozót sem. Fontos is lenne számukra a diadal, hiszen az ezúttal pihenő Dánia előtt lélektani előnyt szerezhetnek, a norvég válogatottal pedig tartaniuk kell a lépést, hiszen utóbbiak várhatóan nyerni fognak péntek este.

I csoport

Litvánia-Liechtenstein
péntek 17:00
hatharom-tipp: 1
A verseny az utolsó előtti helyért zajlik a két csapat között, és Liechtenstein hazai pályán meglepőnek tűnő 2-0-s győzelmet tudott aratni az előző találkozójukon. Ennek ellenére nem rájuk fogadnánk.