Jégkorong

Svéd sztáredző lett a Dunaújváros új szakvezetője

  • MTI
megosztom

A hazájában év szakvezetőjének választott, világbajnoki bronzérmes svéd Stephan Lundh lett a dunaújvárosi Dab.Docler jégkorongcsapatának új vezetőedzője.

Az 51 éves tréner Európa elismert szaktekintélyének számít. A Djurgardennel kétszer lett bajnoki második, míg a Frölundával 2005-ben svéd bajnoki címet szerzett, és ennek a szezonnak a végén a legjobb edzőnek választották. A svéd felnőtt válogatottal 1999-ben világbajnoki harmadik, az U18-as együttessel pedig tavaly vb-ezüstérmes lett. Ez lesz az első külföldi munkavállalása.

Stephan Lundh, a dunaújvárosi Dab.Docler új vezetőedzője

Azari Zsolt, a Dab.Docler ügyvezetője a csütörtök esti sajtótájékoztató alkalmával kiemelte: óriási szerencséje volt, hogy Lundh a soron következő szezonban az ob I mellett a MOL Ligában és az osztrák másodosztályban is szereplő Dunaújvároshoz szerződött.

"Gyakorlatilag az ölünkbe hullott a lehetőség, hogy nálunk folytassa az edzősködést, amiért nagy hálát adunk a sorsnak. A céljaink nem változtak, továbbra is azon dolgozunk, hogy az osztrák élvonalban versenyképes csapatot sikerüljön létrehoznunk, bár azzal tisztában vagyunk, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Többéves, tervszerű építkezésre van hozzá szükség. Ennek első lépése a kiváló svéd edző szerződtetése, aki szakmailag és emberileg is nagyon magas szintet képvisel".

Lundh székfoglalójában kiemelte: nemrég érkezett meg, és először a saját szemével is látni szeretné a csapatot.

"Ha már látom, milyen posztokon vannak hiányosságok, akkor tudok segíteni a légiósok idehozatalában. Ismerem a célokat, és biztos vagyok benne, hogy a fiatal kerettel ezeket meg tudjuk valósítani. Az ilyen fiatal csapattal lehet látványos eredményeket elérni" – fogalmazott Lundh.

A svéd szakvezető péntek délelőtt tartja az első edzését. Mérkőzésen szombaton, az ifj. Ocskay Gábor Emléktornán a házigazda Fehérvár ellen debütál a dunaújvárosi kispadon. A bajnoki rajt ember 9-én, az osztrák másodvonal startja pedig szeptember 17-én lesz.

A Dunaújváros előző trénere, a kanadai JP MacCallum nyáron hazatért, míg a kiszemelt utód, a szintén kanadai Glen Williamson végül a múlt héten úgy döntött, nem vállalja a felkérést.

megosztom