Átigazolás

Raúl Meireles a Chelsea-ben, Benajun az Arsenalban!

megosztom

Bombameglepetére távozott a Liverpooltól Raúl Meireles. A 28 éves portugál középpályás az angol sajtó szerint szerdán késő este nyújtotta be átigazolási kérelmét a Vörösök vezetőinek, majd nem sokkal később a Chelsea bejelentette, hogy szerződtette a játékost. Ezzel szinte egy időben az is kiderült, hogy Josszi Benajunt kölcsönvette a Kékektől az Arsenal.

Nagy volt a forgalom az utolsó napon a Chelsea-nélMeireles korábban már hangoztatta, hogy megfelelő ajánlat esetén távozik, és úgy tűnik, hogy a Liverpool nagy nyári bevásárlása távozásra késztette. A portugál négy évre írt alá a londoniakhoz, a BBC szerint 12 millió fontért.

A klubváltásban valószínűleg az is közrejátszott, hogy a posztján szereplő Josszi Benajun elhagyta a Chelseat, az Arsenalban folytatja karrierjét. A 31 esztendős izraeli futballista kölcsönben került az Ágyúsokhoz.

A Chelsea-hez kapcsolódó további hír, hogy a Kékek év végéig kölcsönadták a Bolton Wanderersnek a 20 éves francia utánpótlás-válogatott szélsőt, Gael Kakutát, a mexikói támadó középpályást, Ulises Dávilát pedig az idény végégig a holland Vitesse-nek. A 20 éves játékost a nyáron vásárolták meg a londoniak a Guadalajarától.

megosztom