Arsenal

Nem hiszem, hogy a tűzoltás miatt igazoltak le - Mertesacker

Az Arsenal az átigazolási szezon utolsó pillanataiban nagyon aktív volt - legalábbis ami a bevásárlást illeti, hiszen korábban már eladták Cesc Fabregast és Samir Nasrit, hogy a legnagyobb neveket említsük. Az értük kapott pénzből augusztus 31-én tartottak nagybevásárlást, többek közt Per Mertesackert is megvásárolták a Werdertől. A középhátvéd azonban nem gondolja úgy, hogy akár az nyár vége, akár a Manchester United elleni vereség okozta pánik miatt igazolták volna le.

"Nem hiszem, hogy Rooney hibája, hogy legiazoltak" - utalt Mertesacker az Arsenal történelmi, 8-2-es Manchester United elleni vereségére, amelynek során az angol válogatott csatár mesterhármast ért el.

Per Mertesacker nyilatkozik a német labdarúgó válogatott egyik mérkőzése előtt 2011-ben

"Hinni szeretnék abban, hogy már régóta figyeltek ngem. Nekem mindenesetre egy gyermekkori álmom teljesült. Fantasztikus lehetőségek vannak ebben a csapatban, és ki fogunk törni abból a helyzetből, amibe kerültünk. Az Arsenal képes arra, hogy valóban jó focit játsszon, és Arséne Wenger a tökéletes megoldás a csapat vezetésére. Nagyon régóta akartam már ezt az átigazolást. Nagy kihívás ez számomra, ami hozzá fog segíteni ahhoz, hogy jobb játékos legyek" - mondta a 26 éves védő, aki a Hannoverben nevelkedett, majd öt évig játszott a Werder Bremenben, mielőtt szerdán az Ágyúsokhoz igazolt volna.