Taktikai Zóna

Tényleg nem a győzelem a fontos

  • Kele János
megosztom

Sorozatunk első részében feltérképeztük az ellenfelet, mondhatni, jól nevelten haptákba vágtuk magunkat, hiszen az utóbbi évtized talán legerősebb svéd csapatát látjuk vendégül pénteken. Mai cikkünkben végigzongorázzuk a lehetséges taktikát, elmélázunk a sérültek pótlásán, és a végén konklúziót vonunk, kegyetlen őszinteséggel.

Zlatan Ibrahimovic és Lipták Zoltán küzd a labdáért a Svédország-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőn Solnában.
Ne szépítsük, hiába lesz már a sokadik svédek elleni parti a pénteki, még mindig nem mi vagyunk az esélyesek, bár gyakorlat teszi a mestert, mint tudjuk ugye. Pláne úgy van okunk az aggodalomra, hogy öt stabil kulcsemberünk is hiányzik, Szalai kidőlésével kezdődött a negatív sorozat, majd jött Gera (tegyük hozzá, ő az öltözőben jobban fog hiányozni, mint a pályán), hogy aztán Juhász, Vanczák és Dzsudzsák eltiltása illetve sérülése tetőzze be a folyamatot. Jól látható, minden egyes csapatrészünkből hiányzik a legjobb ember (Juhász, Dzsudzsák, Szalai), ráadásul kapusunk sem nagyon van - maradjunk annyiban, csoda kellene ahhoz, hogy ezt a nagyon egyben lévő, csapatként és egyénileg és kiváló svéd együttest két vállra fektessük.

Kísért a múlt - nincs csatár

Két éve voltunk már kísértetiesen hasonló helyzetben, igaz, akkor valóban mi voltunk kedvezőbb helyzetben, egy győzelemmel kiejthettük volna a svédeket a kijutásért vívott versenyből, iksszel pedig bebetonoztuk volna a helyünket előttük. A csapatunk akkor is kicsit kusza volt, csatárunk például nemigen akadt, volt viszont egy remek formában lévő, nem mellesleg több poszton bevethető Husztink és egy erőtől duzzadó Bodnárunk. No meg, hogy el ne felejtsem, egy külföldi kapitány, aki nem átallotta ultradefenzív taktikával felküldeni a csapatot, hogy aztán már a hetedik percben hátrányba kerüljünk. Na jó, ez utóbbi mondjuk aligha volt előre eltervezve.

Sokan talán nem is gondolnák, milyen mértékben kísért a két évvel ezelőtti mérkőzés képe: a Koeman-taktika elleni nemzeti összefogásból kinőtt egy új MLSZ-vezetés, majd egy új szövetségi kapitány, jött egy alapjaiban megújult keret, és végül eljutottunk a szerethető csapatig. A defenzív taktikával szemben táplált ellenérzéseink olyan eredményekben csúcsosodtak ki, mint a hollandok elleni 0-4 és 3-5 (egy héten belül), amikor pedig nem tétmeccsek borzolták az idegeinket, akkor a jónevű Litvánia-Azerbajdzsán-Luxemburg-Izland négyessel meccseltünk, szigorúan barátságos alapon. A sikerek jöttek, remélhetőleg az önbizalom is nőtt, mert ez utóbbi például olyannyira elkel a svédek ellen, mint nagykabát a pétervári éjszakában.

Kiindulási alapnak például tökéletes a tavalyi mérkőzés, amikor is a selejtező-sorozat nyitányán egy maximálisan elfogadható 0-2-vel nyitottunk Solnában. Furcsa ilyet olvasni a magyar sportsajtóban, ezt aláírom, de el kell fogadnunk: nekünk a kijutás egyelőre egy szép álom, ha összejön, és valóra válik, lehet neki örülni, elvárni azonban nagy balgaság. Nálunknál erősebb ellenfelekkel szemben sokkal fontosabb, hogy érett játékot, tiszta, világos koncepciót mutasson a csapat, és ha lehetőség van rá, villantsa meg az igenis meglévő oroszlánkörmeit. Nos, ez utóbbi Svédországban szinte tökéletesen összejött, ha valamire, arra a mérkőzésre aztán igazán van mit építenünk most.

Svédország-Magyarország selejtező

Védekezés, magyar módra: a svédek a vonal mellett létszámegyenlőséget alakítanak ki, két emberük is betekerhetné a labdát középre, ahol lenne is érkező ember. Több magyar védő is légüres térben mozog, ilyet pénteken nem szeretnénk látni.

Vissza a koemani hagyományokhoz

Az utóbbi fél évtizedben már-már megszokottnak számító 4-2-3-1-gyel kezdtünk akkor is, a védelemben Juhász keverte a lapokat, mellette Lipták játszott, de ami talán ennél is fontosabb, hogy a kulcspozíciónak számító jobb-bekk helyén Egervári bátor volt, és újoncot avatott: ekkor ismerkedhettünk meg igazán Lázár Pali játékával, aki szimpatikusan, de ami ennél is fontosabb, elemi hiba nélkül focizta végig debütáló meccsét. A másik oldalon már nem voltunk ilyen szerencsések, Laczkó mellől megkaptuk a menetrendszerinti gólunkat, ami voltaképpen el is döntötte a találkozó sorsát. A rossz hír az, hogy Laczkó valószínűleg pénteken is kezd, Lázár viszont még a keretbe sem fért oda, hiába igazolt a török Samsunspor csapatához a nyáron.

A középpályánk elviekben a hagyományos 4-2-3-1 szervezési elvén alapul, két masszív holding midfielderrel próbáljuk tömöríteni a védőharmadunkat, miközben a két szélső gyorsaságát és az irányító kreativitását kihasználva minél kevesebb húzásból igyekszünk az ellenfél kapuja elé kerülni. A titkos fegyvert (Koman a jobbszélen) azonban Solnában már elsütöttük, még egyszer aligha dőlnek be neki a skandinávok, ráadásul azt is meg kell mondjuk, az elmúlt egy évben Voli közel sem azt a fejlődési pályát futotta be, amit megjósoltunk neki.

Fontos megjegyezni, hogy tavaly szeptemberben Svédországban még nem volt Szalaink, ez pedig, utólag visszagondolva talán nem is olyan nagy baj - elvégre most sincs. San Marinót, Finnországot majd Litvániát klasszikus centerrel cincáltuk szét a tavalyi év végén, látszott, a struktúra működőképes, Dzsudzsák egycsapásra nagyot javult, mi pedig becsülettel lődöztük a gólokat az ellenfelek hálójába. Most azonban Szalai hiányában vissza kell térnünk a koemani hagyományokhoz, középcsatár nélkül kell felállnunk - egyszerűen azért, mert a Mainz támadóján kívül nincsen másik, nemzetközi szinten használható emberünk a posztra. Priskin ebben a rendszerben nem alkalmazható, ráadásul rossz formában is van, Szabics sosem volt center; nem is kell talán tovább magyarázni, miért nem akarjuk egyiküket sem a kezdőben látni pénteken.

Pontrúgás futball
Pontrúgásból csak gyenge csapat kap gólt. A két legutóbbi svéd meccsen nekünk kétszer is összejött...

Bántóan sok a hiányposzt

A svédek ellen egyébként is bolondság lenne labdabirtoklásra bazírozni, a kellően labdaügyes és taktikailag magasan képzett északiakat ugyanis aligha tudnánk szétpasszolni - ahhoz viszont, hogy működjön a klasszikus ékkel operáló 4-2-3-1, bizony folyamatos labdatartás szükségeltetik. A finnek bepróbálkoztak egy hasonló szisztémával Svédországban, akkor Forssel volt a statikus ék, akit viszont ki kellett volna szolgálni - nem árulok el nagy meglepetést, ha elmondom, nem sikerült. Eremenkót Svensson, Hatemajt Larsson, Värynent pedig Källström radírozta le a pályáról, a svédek erőtől duzzadó játékára pedig nem volt válasza a finn együttesnek. A vendégek képtelenek voltak folyamatosan megtartani a labdát, nyomás alatt rendre rossz döntéseket hoztak, ezekből pedig egyenesen következett a rengeteg középpályán eladott labda. Azt pedig talán nem is kell mondanom, hogy egy Toivonen, Källström, Elmadner, Ibrahimovic fémjelezte támadósornak hány buta hiba kell ahhoz, hogy belője az első gólt. Ha valaki mégsem tudná, segítek: egy.

Dzsudzsák kiválásával, és Huszti távollétével azt kell mondjam, a mi középpályánk sem feltétlenül erősebb a finnekénél, pláne úgy, hogy Buzsáky vagy Tőzsér még a keretben sincs. Gera hiányában be kell érnünk Hajnallal, ami azért szomorú, mert aligha lesz sokszor lehetőségünk a földön tartva kihozni a labdát - aranyat érne tehát olyan kreatív, irányítói vénával is megáldott középpályás, akire a levegőben is lehet számítani. Buzsáky jelentkezik, majd' kiesik a padból, de mi kihagyjuk az első ziccert, és nem szólítjuk fel.

A legnagyobb probléma egyébként mégsem ez, (lévén annyit biztosan nem lesz nálunk a labda, hogy sokat hasznosítsunk egy igazi irányítóból) sokkal inkább gond, hogy hátul se erősnek, se egységesnek nem tűnünk. A szélsőhátvédeink bántóan gyengék, Laczkó lehet, hogy a Vasasban elment, de nemzetközileg nem elég erős, gyakorlatilag záporozni fognak mellőle a beadások, akár Larsson, akár Bajrami kezdjen a svédek jobb oldalán. A sok beadás pedig folyamatos nyomást helyezne a védelmünk közepére, amit akkor sem néznénk jó szemmel, ha Juhász tevékenykedne ott, hát még így, hogy sosem látott felállással kezdünk hátul. Korcsmár igazán tehetséges bekk, abszolúte nem hiányzik, hogy elnézzen egyet a beívelések közül, és bűnbaknak kiáltsuk ki - márpedig az bőven benne van, hogy egy darab válogatott meccsel a háta mögött, 21 évesen alászalad egy labdának.

A jobboldalon sincsen jelenleg megnyugtató megoldás, Lázár valamiért kikerült a keretből, a hollandok ellen Vanczák rémálomszerű-teljesítményt nyújtott, Izland ellen viszont Varga Józsi megállta a helyét, lenne egy nagyobb összegünk arra, hogy ő fog kezdeni a védelem jobb szélén. A Kárpátok Gravesenjének játékát nagyra tartjuk, sokra becsüljük, de sajnos nem tudjuk véka alá rejteni véleményünket, hogy jobb oldali védőként nemzetközi szinten egyszerűen nem veszi fel a versenyt még a középmezőnnyel sem. Ilyen hendikep mellett (nincsen ütőképes szélső védőnk) viszont nem, hogy elvárás nem lehet a győzelem, de még lehetőségként is csak halkan merülhet fel.

Joggal merül persze fel a kérdés, hogy hol van Bodnár, hol van Leandro, hol őgyeleg a Voloszban a hírek szerint kivirágzó Szélesi - ám ezekkel kár foglalkozni, a keretben nincsenek benne, a szövetségi kapitány pedig éppúgy, mint a szegény ember, vízzel főz. Vagyis azokból a játékosokból csinál receptet, akiket meghívott.

Központi kérdés lehet, hogy ki helyettesítse Dzsudzsákot, napok óta mással sincs tele a sportsajtó; miközben, ha van olyan posztja a magyar futballnak, ahol nem okoz gondot a sérülés, az éppen a bal oldali futóé. Oké, Huszti most partvonalon kívül van, de van egy Stieberünk, aki a Bundesligában kulcsembere nem is olyan rossz csapatának, önbizalma, játékkedve az egekben szárnyal, nosza, ne kíméljük, dobjuk bele a mélyvízbe azonnal. Egy éve Lázárral nagyon bejött, nem értenénk meg, ha ezt nem merné most is meghúzni Egervári. Pláne úgy, hogy veszítenivalónk nincsen.

Magyar taktika a svédek ellen

4-2-3-1 magyar módra: Elek mélységből indul a folyosóba, Rudolf visszalép, Stieberrel és Hajnallal keresi az összjáték lehetőségét. Koman visszavontan játszik, miközben Vadócz a védekezésbe is besegít. Varga és Laczkó nem kalandozik előre.

Két lehetőség

Egy, a fentebbi elvek alapján összeállított Király/Bogdán – Varga, Korcsmár, Lipták, Laczkó – Elek, Vadócz – Stieber, Hajnal, Koman – Rudolf csapatra már rá kellene bólintanunk, jobb a jelenlegi keretből aligha hozható ki. Közhelynek fog hatni, de ezt a formációt kell felvértezni egyénekre szabott taktikai instrukciókkal, majd bízni abban, hogy legalább négy ember élete napját fogja ki pénteken - és akkor van miben reménykedni.

A lényeg, hogy gyors, villámcsapásszerű támadásokban gondolkodjunk, nem akarunk meglátni totojázó, visszafelé forduló Hajnalt, hátrafelé passzoló Vadóczot és felesleges cselekbe bonyolódó Rudolfot. Ha labdát szerzünk (és szerezzünk minél többet, és lehetőleg ne a védekezésünk utolsó sora), akkor azonnal dobjuk akcióba a visszafelé mozgó Rudolfot, aki aztán azonnal keresheti is az összjáték lehetőségét Stieberrel, vagy éppen Hajnallal. Ebben a tervben annál is inkább nagy a spiritusz, mert a svédek belső védői (elsősorban Majstrovic) hajlamosak megenni a center visszalépéseit, és elhagyva a helyüket, maguk után hagyni egy tíz-tizenöt méteres, ürességtől tátongó folyosót. Ezt a folyosót kellene nekünk megtalálni, lehetőleg minél kevesebb passzból, úgy, hogy szélsőink első szándékból a kaput támadják. Ha lövőhelyzet van, el kell vállalni, nincs mese.

A másik esélyünk abban lehet, ha hagyjuk, hogy mind a két svéd szélsőhátvéd felgaloppozzon a támadásokkal. Lustig felfutásai egyébként is a taktika részét képezik a svéd oldalon, ezt kezelnünk kell majd (vélhetően Elek segít ki a vonal mellé Laczkónak, lesz dolga bőven), de nem várt lehetőségeink támadhatnak majd, ha Safarit is előrecsalogatjuk valahogy a pozíciójából. A svédek külhoni származású bekkje egyébként is meglehetősen támadó szellemű, szeret előre kalandozni, amit mi csak elősegíthetünk neki azzal, hogy Komant kissé visszavontabban játszatjuk. Ennek az elgondolásnak az alapja viszont az, hogy a középpályán minél több labdát szerezzünk, és lehetőleg Koman még azelőtt nagyobb sebességre tudjon kapcsolni, mielőtt Safari visszaér a saját térfelére. Ehhez persze jól jönne egy határozott Vadócz, egy ellentmondást nem tűrő Varga Józsi és egy régi fényében tündöklő Koman is, az az igazság.

Még ha be is jönne a fentebb vázolt két terv egyike, gondban vagyunk, mert a cserepadunk valósággal hemzseg az olyan játékosoktól, akik képtelenek gyors, direkt játékot játszani. Czvitkovics ez alapján egyik szélre, és középre sem alternatíva, Sándor György vészmegoldásnak sem tökéletes, Koltai megsérült, Halmosi az NB I-ből készül felvenni a meccs tempóját. Ha sérülés vagy kóros fáradság üt be, meg vagyunk lőve, az alaptaktikánknak befellegzett. Ugyanez a helyzet csatárposzton is, Rudolfon kívül talán csak Szabics lehet valamilyen szinten megoldás, ő a tizenhatoson kívül is használható, Priskin ellenben hatalmas zsákutca lenne a háromkoronások ellen.

Összegzés

Összességében elmondhatjuk, hogy az ezer sebből vérző magyar gárda értékmérője nem a győzelem vagy egyáltalán a számszerű eredmény lesz a pénteki mérkőzés után - sokkal többet elmond majd a végeredménynél a mutatott játék, az edzői döntések, a cserék és a taktikai elgondolás minősége. Mi a magunk részéről azt szeretnénk látni, hogy a magyar csapat felszántja a pályát, nem rezel be, nem omlik össze, és tudatosan építve az erősségeire, megpróbálja hatástalanítani a nagyobb játéktudású ellenfelet. Ha ehhez párosul még négy vagy öt kiemelkedő egyéni teljesítmény, és lesz egy kis szerencsénk is, 1995 után újra legyőzhetjük a svéd válogatottat. De akkor, csakis akkor.

(Korábbi Taktikai Zóna-írások a rovat facebook oldalán: http://www.facebook.com/#!/pages/Taktikai-Z%C3%B3na/198093226921514 - Lájkra fel!)

megosztom