Bűnügy

Megszökött a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja

  • MTI

Előzetes letartóztatása elől szökött meg Pál Gábor, a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja - tájékoztatta Nagy Zoltán, a Győri Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője szerdán az MTI-t.

Elmondta: az elsőfokú ítélet kihirdetésekor - június 23-án - a Veszprém Megyei Bíróság megszüntette a 33 éves Pál Gábor előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. Lakhelyeként Pál Gábor az élettársa budapesti lakását jelölte meg.
   
Az ítélet kihirdetésekor az ügyész a negyed- és ötödrendű (Bihari Csaba) vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetése ellen fellebbezett. A Győri Ítélőtábla azóta helyt adott az ügyészi indítványnak, és nemrég elrendelte Pál Gábor letartóztatását, és "intézkedett a végrehajtás foganatosításáról" - tájékoztatott a kollégiumvezető. Hozzátette: a döntést a bíróság írásban közli az illetékes rendőrkapitánysággal, amely végrehajtja a határozatban foglaltakat.
   
Nagy Zoltán elmondta: ilyenkor a rendőrség azonosítja az érintettet, közli vele a bíróság döntését, majd letartóztatja. A kollégiumvezető közölte, hogy szerda reggel a jegyzőjét érték el telefonon a fővárosi rendőrök azzal, hogy a negyedrendű vádlott elszaladt az intézkedés elől, így a letartóztatása egyelőre meghiúsult. A budapesti rendőrség írásbeli jelentés szerdán kora délutánig még nem érkezett meg, bővebben és részletesebben csak annak ismeretében tud nyilatkozni az ügyről - mondta Nagy Zoltán.
   
A rendőrség körözést adott ki a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja ellen, aki lakhelyelhagyási tilalom alatt áll - erősítette meg az MTI értesülését szerdán a rendőrség. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője röviden annyit közölt, hogy a hatóság keresi a férfit, aki kedden tűnt el.
   
A Cozma-ügyben az elsőfokú Veszprém Megyei Bíróság Pál Gábort társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és ötévi börtönt szabott ki rá, mellékbüntetésként pedig több évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetőleg 15 millió forintnyi bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. A Pál Gáborra kiszabott ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
   
Lehner Béla veszprémi ügyvéd az MTI-nek nem nyilatkozott arról, hogy védence, Pál Gábor megszegte-e a lakhelyelhagyási tilalmat, illetve arról, hogy van-e valamilyen kapcsolata vele.
   
A Cozma-ügyben egyébként az első- és másodrendű vádlott, Raffael Sándor és Németh Győző egyaránt életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott; legkorábban 30 év múlva szabadulhatnak. Sztojka Iván, harmadrendű vádlottnak 20 évet kell fegyházban letöltenie. Az ítélet az első-, másod- és harmadrendű vádlottak esetében sem jogerős, enyhítésért fellebbeztek.
   
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.