Videoton

Lencse Lászlót egy évre kölcsönadják a Kecskemétnek

A székesfehárváriak hivatalos honlapjának közlése szerint a 23 éves támadó az előttünk álló bajnoki idényben a Kecskemét csapatánál folytatja pályafutását.

Lencse pótolhatja a Zalaegerszegre távozó Tököli Attilát
Mint arról korábban honlapunk is beszámolt, a Videoton első csapatának keretéből kikerülő Lencse Lászlóért bejelentkezett a Kecskemét csapata. A vidi.hu tájékoztatása szerint az U20-as válogatottal 2009-ben világbajnoki bronzérmet szerző csatár egy esztendőre kölcsönbe érkezik Tomiszlav Szivics együtteséhez.

Lencsén kívül már szerepel fehérvári labdarúgó a kecskemétieknél: Gyurcsó Ádám a bajnokságban már négy gólt is szerzett ideiglenes csapatában.