Újpest

Kiss Zoltán hosszabbított, a Fradi ellen már pályára lépne

További egy évvel, 2012. június 30-ig meghosszabbította szerződését az Újpest vezetőség a csapat 24 éves játékosával Kiss Zoltánnal.

A védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó pályafutása során eddig 60 NB I-es talákozót vívott meg, de mivel idén tavasszal súlyos térdsérülést szenvedett több hónapos kihagyás vár(t) rá.

"Nagyon örülök, hogy aláírhattam az új megállapodást, mert szeretek Újpesten játszani. Sérülésem előtt már tárgyaltunk, és akkor is azt mondtam, ha nem sikerül külföldre igazolnom, csak az Újpest jöhet szóba Magyarországon. Ami az állapotomat illeti: jó úton haladok a felépüléssel, éppen tegnap vettem részt orvosi felülvizsgálaton, ahol azt a választ kaptam, hogy minden rendben. Ha minden jól halad a továbbiakban is, akkor október elején már teljes értékű munkát végezhetek a csapattal, és hónap végén már játszhatok is" - nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak Kiss, aki elmondása szerint a Fradi elleni rangadón már pályára lépne.