Arsenal

Wenger nem mond le, még három játékost szerződtetne

Arsene Wenger, az Arenal menedzsere ragaszkodik álláshoz a Manchester United otthonában vasárnap elszenvedett 8-2-es vereség után, és azt is kijelentette, hogy három játékost szeretne még leigazolni.

Wenger nem mond le, még három játékost szerződtetne

Wenger a mérkőzés után elmondta, hogy reméli, hogy sikerül megszerezniük a Monaco dél-koreai csatárát, Pak Csu-Jungot, de rajta kívül egy védőt és egy középpályást is szerződtetne még az Arsenal. Az átigazolási pac egyébként szerda éjfélkor zár be. Wenger ugyanakkor arról is beszélt, hogy nem kizárólag új játékosok érkezése jelenti a megoldást. "Angliában ha elvesztesz egy meccset máris arról beszélnek, hogy igazolnod kell. Nyolc futballistám hiányzott ma. Egy ilyen helyzetet bármely csapat megsínylett volna."

Wenger a súlyos zakóról a következőket mondta: "Nagyon fájdalmas ez a vereség. Fájó és megalázó volt. Szörnyű nap ez a csapat számára. Jóval a tudásunk alatt, gyengén játszottunk, fizikailag is összeomlottunk. Most két hét szünet következik a válogatott mérkőzések miatt, a mi szempontunkból a legjobbkor, lesz időnk felkészülni a következő mérkőzésre. Bocsánatot szeretnék kérni a szurkolóktól, nagyon sajnálom őket."

Az Ágyúsok egyébként száztizenöt éve, 1896-ban kaptak utoljára nyolc gólt bajnoki mérkőzésen, míg Sir Alex Ferguson alakulata a Premier League-ben harmadszor szerzett nyolc vagy több gólt, a mesterhármast jegyző Wayne Rooney hatodik alkalommal triplázott az MU-ban.