Bundabotrány

A Sportdöntőbírósághoz fordul a BL-ből kizárt Fenerbache

  • MTI

A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul a Bajnokok Ligájából történt kizárása miatt a Fenerbahce labdarúgócsapata.

Az isztambuli klub hétfői közleményében jelezte: már tárgyalásokat folytat két ügyvéddel, akik képviselni fogják ügyüket a lausanne-i székhelyű szervezetnél.

A török szövetség (TFT) múlt szerdán léptette vissza a BL-től a Fenerbahcét, amely érintett a július elején kirobbant helyi bundabotrányban. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felszólítására megszületett döntés után az UEFA bejelentette, hogy a bajnok Fenerbahce helyett az ezüstérmes Trabzonspor indulhat a BL főtábláján.

A Fenerbahce szerint a BL-ből való kizárásuk 25 millió eurós bevételkiesést jelent számukra, részvényeik pedig kilenc százalékot estek az isztambuli tőzsdén.

A TFF a 2011/12-es idény rajtját a bundabotrány miatt korábban szeptember 9-re halasztotta, s határozott arról is, hogy ettől a szezontól már rájátszásban dől majd el a bajnoki aranyérem sorsa.

A török bundabotrány kapcsán jelenleg több mint 30 játékossal és sportvezetővel szemben folyik hivatalos vizsgálat, így többek között Aziz Yildirim, a bajnok Fenerbahce elnöke, valamint Tayfur Havutcu, a kupagyőztes Besiktas vezetőedzője ellen. Helyi lapértesülések szerint az elmúlt szezonban legalább 19 mérkőzés végkimenetelét manipulálták, a botrány középpontjában pedig a Fenerbahce áll, amelynek vezetői olyan sikeresen bundázták meg a meccseket, hogy a gárda megnyerte a bajnokságot.