Zalaegerszeg

A csapatkapitány szerint gyengült a játékoskeret

A tavaly a negyedik helyen záró Zalaegerszeg idén hét fordulót követően a tabella legutolsó helyén tanyázik. A csapatkapitány Kocsárdi Gergely szerint, most vált világossá, hogy gyengyült a csapat kerete.

A Győrben elszenvedett méretes zakó után a zalaegerszegi klub elnöke, Nagy Ferenc leváltotta a csapat vezetőedzőjét, az együttest három éven át irányító Csank Jánost. A rutinos szakember békében vált el a zalai egyesülettől, utódját egyelőre még keresik a klubvezetők. A pocsék szezonkezdetben azonban nem csak a tréner a hibás, a ZTE sokat megélt csapatkapitánya szerint a játékoskeret erőssége elmarad az elmúlt években megszokottól.

"Szerintem hosszú távon most jött ki, hogy gyengült a keretünk, az újak pedig még nem tudtak egyéniséggé válni - fejtette ki álláspontját Kocsárdi Gergely a zalaihirlap.hu-nak. - A legutóbbi negyedik helyezésünk már a maximumot jelentette, most pedig olyan szériába kerültünk, amiben a játékosok már azt sem tudták kihozni magukból, amit tényleg tudnak. Szervezettebbé, fegyelmezettebbé kell válnunk, s akkor elindulhatunk felfelé. Ha a tavalyi teljesítményünk kétharmadát hozzuk, nem lesznek kiesési gondjaink. Profi szemlélettel kell gondolkodni mostantól, s úgy készülni, hogy a következő mérkőzésen, akár idegenben is, legyőzzük a Fradit."