Premjer Liga

Eto'o góllal debütált, és ponthoz segítette az Anzsit

Az Anzsi Mahacskala nem túl színvonalas mérkőzésen 1-1-re végzett a Rosztov Donnal az orosz labdarúgó bajnokság 22. fordulójában. Samuel Eto'o csereként beállva szerezte a dagesztáni együttes gólját, de számunkra inkább Dzsudzsák Balázs sérüléséről marad emlékezetes a találkozó.

Eto'o, az Anzsi Mahacskala kameruni játékosa melegít
Dzsudzsák Balázs ismét kezdő volt az Anzsiban, miközben a frissen érkezett Samuel Eto'o a padon kapott helyet. A magyar szélső azonban sajnos nem sok időt töltött a pályán, a 8. percben ugyanis egy ütközés után a földön maradt a saját kapuja előtt. A válla környékét fájlalta, és a csapatorvos azonnal jelezte, hogy cserére lesz szükség. Emiatt rögtön kulcscsonttörésre gyanakodhattunk, és az előzetes orvosi diagnózis is ezt erősítette meg.

Ami a játékot illeti, az első félidőben sokat nem láthattunk belőle. A Rosztov egy távoli lövéssel került közel Revishvili kapujához, de néhány centit tévedtek. A vendégek még ennyit sem nagyon mutattak, és ez sokáig így volt a második félidőben is, miközben a hazai csapatban szabadrúgásból Kalachev megint csak néhány centit tévedett.

Másodjára már pontos volt, a lyukacsos sorfalon keresztül a kapuba talált. (1-0)

Hátrányban lépett pályára először az Anzsi mezében Eto'o, és nem sokkal később Zsirkovval együtt meg is villant, és kiegyenlített. Az orosz remek cselekkel szlalomozott le az alapvonalhoz a bal oldalon, ahonnan a kapu elé lőtt, ott pedig érkezett a kameruni sztár, és a kapuba belsőzött. (1-1)

A hajrában megint inkább a Rosztov állt közel a gólszerzéshez, de újabb találat nem született, így döntetlenre végzett egymással a két csapat. Az Anzsi egyelőre maradt a negyedik, a Rosztov pedig előrébb lépett a 14. pozícióban, de mindkét csapat közvetlen ellenfelei játszanak még vasárnap. 

Premjer Liga
22. forduló
Rosztov-Anzsi 1-1 (0-0)
gólszerzők: Kalachev (72.), illetve Eto'o (80.)