US Open

Czink Melinda nem került fel a főtáblára

  • MTI

Két magyar, Arn Gréta és Jani Réka-Luca lesz ott az Egyesült Államok nyílt teniszbajnokságának, a hétfőn kezdődő US Opennek a főtábláján, miután a harmadik pályázó, Czink Melinda két győzelem után a selejtező 3., utolsó fordulójában veszített, így kiszorult a 128-as mezőnyből.

Czink Melindát a holland Michaella Krajicek búcsúztatta a magyar idő szerint szombat hajnali mérkőzésen, amelyet pedig - a viadal honlapjának tanúsága szerint - a magyar játékos kezdett jobban, hiszen 6:3-ra hozta az első szettet. A folytatás azonban a németalföldi teniszezőnek sikerült jobban, aki előbb 6:0-ával egyenlített, majd a döntő játszmában is nyert, igaz, ott már nagy harc után, 7:5-re.

Ily módon az esztendő negyedik, utolsó Grand Slam-versenyén az alanyi jogon szereplő Arn Gérta mellett Jani Réka-Luca lett még főtáblás, aki pénteken három játszmában diadalmaskodott a kínai Lu Csing-csing (Lu Jing-jing) felett. Előbbi a hazai közönség előtt szereplő Vania King ellen kezd, míg utóbbira a nyitókörben a szabadkártyás amerikai Sloane Stephens vár.

US Open, selejtező, 3. forduló:
Krajicek (holland)-Czink Melinda 3:6, 6:0, 7:5