Belga Nagydíj

Heidfeld a bírósághoz fordul kirúgása miatt

  • Kele János

A Robert Kubica sajnálatos balesete miatt beugró Nick Heidfeld nem tölthette ki a teljes szezont a Renault F1-es csapatánál - a Belga Nagydíjat megelőzően ugyanis csapata a gyenge eredményekre hivatkozva felbontotta szerződését. A csalódott német most a bírósághoz fordul.

Heidfeld, 2011, Német nagydíj

Az ügy azért fölöttébb érdekes, mivel a Renault hivatalosan nem ejtette teljes mértékben a veterán német versenyzőt: a csapat közleménye arról árulkodik, hogy Senna a következő két futamon (tehát Spában és Monzában) biztosan vezeti a Renault, a folytatásról pedig később döntenek.

Elviekben tehát az is előfordulhat, hogy Szingapúrban már újra a jó öreg QiuckNick ül az enstone-iak versenygépében, persze a jól értesültek szerint erre kevés az esély, mivel a csapatfőnök Eric Boullier saját pártfogoltját, a GP2-es bajnokságot addigra minden valószínűség szerint megnyerő Romain Grosjeant akarja majd Senna helyére ültetni. Az is igaz azonban, hogy Senna esetleges bravúros szereplése változtathat az eredeti elképzeléseken...

Látszik tehát, hogy az ügy bonyolult, és az is, hogy Heidfeld a vesztét érzi - mással ugyanis nemigen lehet magyarázni azt, hogy a 34 éves német pilóta a spái paddockokból való elűzetése után menten a bíróság felé vette az irányt, mondván a Reanult nem volt elég korrekt vele. Úgyis mondhatjuk, hogy egyenesen törvénytelen, szabálytalan volt a kirúgása.

Heidfeld és jogi képviselete most abba kapaszkodik, hogy a német szerződésében szerepelt a "main driver" kifejezés, ami ugye magyarra fordítva annyit tesz, első számű, fő versenyző. A német pilóta ezen felbuzdulva érzi úgy, hogy méltánytalanság érte őt, hiszen nem második számú státuszba, hanem egyenesen a garázsokba száműzte őt csapata, és helyére a tartalékpilóta lépett.

A felek első meghallgatása szeptember 19-ére lett kitűzve. A Szingapúri Nagydíj csak ezután kerül megrendezésre...