UEFA Szuperkupa

Barcelona-Porto 2-0, vége

megosztom

A BL-győztes Barcelona és az EL-győztes Porto Monacóban csaptak össze az Európai Szuperkupáért a nemzetközi futballszezon hagyományos nyitómérkőzésén.

Vége a mérkőzésnek. A Barcelona szűk félórán keresztül csak szenvedett a Porto ellen, majd Messi kihasznált egy védelmi hibát, és előnyben a saját játékukat játszva nagyrészt kontroll alatt tartották a mérkőzést. Így is voltak azonban hátul megingásaik, és az egyik után egy jogos tizenegyest nem kapott meg a Porto, a hajrában pedig a csereként beálló Fabregas megszerezte első gólját a Barcelona mezében.

92. perc: Dani Alves ment el a jobb oldalon, Iniestának tette vissza a labdát, ő a becsúszó védőjét átverte egy csellel, de Helton nagy bravúrral védeni tudta a lövését.

90. perc: KIÁLLÍTÁS - Guarin messziről, durván csúszott rá Mascheranóra, és bár volt már egy sárga lapja, azonnali piros lappal állította ki a játékvezető.

89. perc: A Barcelona labdatartásra szavazott az utolsó percekre.

87. perc: GÓL!!! Fabregas mellel átvette a labdát és a hálóba lőtt az ötösről, miután Messi a jobb oldalról beívelte a játékszert. (2-0)

85. perc: KIÁLLÍTÁS - Messi indult meg kontrából középen, Rolando megint csak szabálytalanul tudta megállítani, és megkapta a második sárgáját.

84. perc: Sapunaru és Iniesta "borultak össze" a középpályán, mindketten lent maradtak egy kicsit.

82. perc: Dani Alves szép csellel csapta be a védőjét a jobb szélen, majd elképesztően rosszul lőtte át a labdát a hosszú oldalra.

81. perc: Fabregasnak kijut a "jóból": a Real Madridból Mascherano, ezúttal az előbbi szabálytalanság miatt dühös Guarin rúgta fel.

80. perc: CSERE - Fabregas állt be Pedro helyett.

79. perc: Abidal a saját tizenhatosán belül hosszan tolta meg a labdát, Guarin elvitte volna előle, de a francia védő kihúzta a lábát. A játékvezető azonban nem sípolt - jogos tizenegyes maradt el.

78. perc: Nagy ütközések után Dani Alvest látta szabálytalannak a játékvezető a Porto térfelén.

77. perc: CSERE - Kleber helyére Belluschi, Souza helyett pedig Fernando állt be.

75. perc: Sánchez néhány biciklicsel után tekert a bal felső fölé-mellé.

74. perc: Helton egy hazaadás után szép csellel küldte ki az alapvonalon túlra Messit - gólt ezért mondjuk nem adnak...

73. perc: Hulknak szánt indításra Valdes teljesen feleslegesen kilépett, Mascherano elfejelte előle a labdát, és végül Abidalnak kellett mentenie.

72. perc: Iniesta és Pedro adogattak a bal oldalon a tizenhatoson belül, majd Iniesta a beinduló Pedro elé passzol három láb között, de a csatár lemaradt néhány centivel.

70. perc: Sánchez futott lesre a bal szélen - úgy tűnik, átvette a feladatot Villától.

69. perc: CSERE - Cristian Rodriguez helyett Varela állt be a Portóba.

68. perc: Valdesnek kellett taccsra mentenie, miután hátul labdát veszítettek.

66. perc: Messi lesen volt Iniesta indításánál, sípszó után még lőtt egy gólt, de megúszta a sárgát.

65. perc: Rolando húzta, tépte, rúgta Messit, amíg le nem vitte a földre, kapott is érte egy sárgát.

63. perc: CSERE - Busquets állt be Adriano helyett, Abidal került a balhátvéd posztjára, Busquets pedig Mascherano mellé ment be középhátvédnek.

61. perc: CSERE - Sánchez állt be David Villa helyére.

60. perc: Pedro és Messi vezettek gyors kontrát, előbbi mehetett Heltonra, de a labdaátvétel után elcsúszott, és a kapus tisztázott.

58. perc: Villa előtt ezúttal volt ember, amikor a bal oldalon megkapta a labdát, ezért Messihez passzolt a tizenhatosra, ő kicsit hosszan vette át a labdát, és blokkolták a lövését.

57. perc: Az elmúlt időszakban a Porto jött inkább zavarba a Barcelona területvédekezésétől, többször is könnyen szedték össze a labdát a Katalánok.

56. perc: David Villa kapta meg egyedül a labdát a bal szélen - nem lesen -, a rövid alsóra lőtt, Helton szépen védett.

54. perc: Guarin távolról laposan, keményen lőtt, Valdesnek nagyot kellett védenie a bal alsó sarok előtt.

53. perc: Villának nagy gondjai vanna védővonallal, megint lesre futott.

52. perc: Mascherano hatalmasat színészkedett, a játékvezető megette, és megállította a játékot, miközben a Barcelona két játékosa ziccerben indulhatott volna. Valamit valamiért...

51. perc: Cristian Rodriguez benntartotta a labdát a bal szélen, majd Moutinhót hozta lövőhelyzetbe, a labda a bal alsó mellé pattant a védőkről.

50. perc: Moutinho két Barcelona-védő mellet eltűnt a tizenhatos vonalán, de semmi nem történt.

49. perc: A Porto letámadása erőtlenné vált, a Barcelona játékosai sokkal könnyebben hozzák ki a labdát, mint az első félidőben.

48. perc: Iniesta cselezett befelé a bal oldalon, majd sarokkal indította volna Villát - sikertelenül.

46. perc: Sapunaru és Guarin egy-egy pontatlan, bedobásra menő passzal kezdték a második félidőt.

Véget ért az első félidő. A Barcelona az első szűk félórában nehezen birkózott meg a Porto letámadásával, de a 39. percben Lionel Messi kihasznált egy nagy védelmi hibát, és vezetéshez juttatta csapatát.

45. perc: A sarokrúgás után Iniesta próbálkozott egy távoli lövéssel, blokkoltak a védők, majd a másik oldalon Kleber indulhatott volna, de ezen annyira elcsodálkozott, hogy Mascherano simán beérte, és szerelte. Lehet, hogy Falcao hiányozni fog a Portóból...

44. perc: Messi indult Villa passzából a bal szélen, de csak egy szögletet tudott kiharcolni.

43. perc: David Villa indult volna, de elakadt a védőkben, sípszó nem volt.

41. perc: A Porto újra megpróbált kijjebb jönni, de a katalánok magabiztosabbá váltak, és jól adogatják a labdát.

39. perc: GÓL!!! Guarin szörnyű hátrapassza senkinek nem volt jó, csak Messinek, aki több méterre a védők mögött sétálgatott visszafelé. A labdaátvétel után egy csellel átverte Heltont, és az üres kapuba lőtt. (1-0)

37. perc: A bal szélről Adriano passzolt laposan a tizenhatos előterébe Xavihoz, ő átlövéssel próbálkozott, amit Heltonnak kellett védenie.

35. perc: David Villa Sapunarutól kapott egy csomagot a félpályánál, majd megin lesre futott a bal szélen. Reklamált, de inkább figyelnie kellett volna.

33. perc: Az utóbbi percekben a Barcelona meg tudta szállni ellenfele térfelét, de komoly helyzet nem alakult ki.

32. perc: A bal szélen David Villa kapott indítást, ami Rolandónak volt jó, és ő Sapunaruval valamint Guarinnal szép passzokkal hozta ki a sűrűből a játékszert.

31. perc: Ezúttal Messi maradt lesen a jobb oldalon, a tizenhatoson belül Iniesta ívelésénél.

30. perc: Messi lecserélte a cipőjét, valószínűleg nem állt jól a lábán a rossz talajon.

29. perc: Messi szlalomozott a Porto védői között jó harminc méterre az EL-győztes kapujától, Villát indította volna a jobb oldalon, de beleértek a védők a labdába, így Helton begyűjthette.

27. perc: David Villa egyelőre nincs képben, miközben körbeadogatták a labdát, egyszer csak lesen találta magát.

25. perc: A Porto letámadása hatékony, a Barcelona a félpályáig is alig jutott el mostanában.

24. perc: Hulk jobb oldali beadására Valdes nagyon rosszul jött ki, szerencséjére Mascherano kicsúsztatta a labdát.

22. perc: A játék képe nem mutatott sok változást az elmúlt időszakban, a Porto volt kisebb fölényben.

20. perc: Mindkét csapat jól alkalmazza a letámadást, emiatt nehezen alakul ki folyamatos játék, ráadásul Sapunaru és Keita is elkövetett egy-egy szabálytalanságot a félpálya közelében.

18. perc: A félpálya környékén zajlott a játék az előző időszakban, majd egy indításnál Villa megint lesre futott.

16. perc: A Porto letámadásból keltett zavart, de Iniesta ki tudta hozni a labdát a Barcelona védelmi zónájából.

15. perc: A szabadrúgást Hulk a sorfalba lőtte.

14. perc: Hulk indult kapu felé a Barcelona térfelén, Mascherano becsúszva szerelte a tizenhatos előterében kissé a jobb oldalon, a játékvezető szerint szabálytalanul.

13. perc: A szöglet után helyzet nem alakult ki, Villa lesre futott.

12. perc: Messi kényszerítőzött Pedróval, a középre visszaérkező labdát Rolando rúgta ki szögletre.

11. perc: Hulk a jobb szélen lefordult Adrianóról, biciklicselekkel kibillentette Abidalt, majd keresztbe ellőte a labdát.

10. perc: Iniesta lapos passza Fucile lábáról került Pedro elé, ő kapásból a kapu tetejére emelt.

9. perc: Először tudott hosszabb ideig a Porto térfelén maradni a Barca, de helyzetet nem tudtak kialakítani.

7. perc: A Porto letámadása nem ízlik a Barcelonának, Valdesnek kellett bedobásra kirúgnia a labdát, majd Moutinho került lövőhelyzetbe a tizenhatos bal sarkáról, a kapus szögletre mentett.

6. perc: Hulk végezte el a szabadrúgást a tizenhatos körívéről, de a kapu fölé emelt.

4. perc: Guarin lőhetett a tizenhatoson kívülről, mivel kézre pattant a labda, szabadrúgáshoz jutott a Porto.

3. perc: Voltak már jobb körülmények is a II. Lajos Stadionban - ezúttal eléggé felázott a talaj, és a fényviszonyok sem tökéletesek.

2. perc: David Villa rossz labdakezelése miatt akadt meg az első Barcelona-támadás. 

1. perc: Az első percben Guarin indult volna meg, de Abidal és Mascherano együtt könnyedén szerelték.

UEFA Szuperkupa
Barcelona-Porto 2-0 (1-0)
Barcelona: Valdes - Alves, Mascherano, Abidal, Adriano (Busquets 63.) - Keita - Xavi, Iniesta - Pedro (Fabregas 80.), Messi, Villa (Sánchez 61.)
Porto: Helton - Sapunaru, Rolando, Otamendi, Fucile - Souza (Fernando 77.) - Guarin, Moutinho - Hulk, Kleber (Belluschi 77.), Rodriguez (Varela 69.)
gólszerző: Messi (39.), Fabregas (87.)
kiállítva: Rolando (85.), Guarin (90.) - mindkettő Porto
megosztom