Profi boksz

Balzsay Károly világbajnoki címet szerzett Donyeckben

  • MTI
megosztom

Balzsay Károly megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címét: a 31 éves magyar versenyző pénteken az ukrajnai Donyeckben többségi pontozással legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sztaniszlav Kastanovot.

Balzsay Károly a Boksz Világszervezet (WBO) világbajnoki címével 2009-ben- Fotó: AFPBalzsayt a három pontozóból ketten látták jobbnak riválisánál, míg a harmadik döntetlenre adta a meccset, így a Boksz Világszervezet (WBO) korábbi világbajnoka megszerezte a WBA övét.

A magyar bokszoló édesapja, a korábbi szövetségi kapitány, idősebb Balzsay Károly az MTI-nek elmondta, hogy végig hullámzó volt a mérkőzés, óriási csata folyt a ringben, s még csak nem is sejtették, hogy a menetek után ki állhat jobban. A szakember szerint egyértelműen az utolsó menet döntött, melyben fia sokkal jobban bokszolt ellenfelénél, s vélhetően a pontozók is így gondolták.

Balzsay legutóbb tavaly novemberben lépett szorítóba, akkor a negyedik menetben kiütötte Misa Nikolicot. Eddigi pályafutása során 26 mérkőzést vívott, 24 győzelme mellett kétszer kikapott. A magyar öklöző 2009 augusztusában veszítette el a Boksz Világszervezetnél (WBO) őrzött nagyközépsúlyú világbajnoki övét, miután Budapesten technikai KO-val kikapott a német Robert Stieglitz-től. Ezt követően decemberben a szintén német Robert Gutknechttől szenvedett vereséget, s akkor úgy nyilatkozott, valószínűleg befejezi pályafutását. Tavaly februárban azonban bejelentette, hogy nem hagy fel a profi ökölvívással.

A találkozót a 400 millió dollárból épített donyecki Donbass Arénában rendezték meg, amely jövőre az ukrán-lengyel közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszíne lesz.

megosztom