Összeállítás

Stadionból kidobott pénz - az elmúlt évek legrosszabb igazolásai II.

  • Drégelyvári Anna
megosztom

Eurómilliók cserélnek gazdát az átigazolási piacon, a nagy sztárklubok nem sajnálják a pénzt az ígéretes futballistákért, ám olykor előfordul, hogy a játékos nem szolgálja meg vételárát, vagy épp a klub nem ad neki erre lehetőséget.  A Chelsea vagy épp a Manchester City is felsült már igazolásaival. De nem ők az egyetlenek, befürdött már a Real Madrid vagy épp az Inter is. Összeállításunk második részében a Serie A néhány mellényúlását veszük górcső alá.

Serie A

Robbie Keane a San SiróbanA 31 éves ír csatár 1999-ben robbant be az angol labdarúgásba, a Coventry City támadójaként. Sikeres szezonja után (31 meccs/12 gól) több nagy európai klub is érdeklődni kezdett utána. Végül az Inter szerződtette, 19,5 millió fontért (a Coventry 9 millióért vette meg egy évvel korábban). Az olasz bajnokság a lehető legrosszabb váltást jelentette a Premier League után, hat mérkőzésen lépett pályára 2000 őszén, pár hónap után kölcsönadták a Leeds Unitednek. Itt az első szezonban villogott, a másodikban már kevésbé, és a kispadon találta magát. 2002-ben Londonba állt tovább a Tottenhamhez, az Inter 18 millióért adta el, így végül csak másfélmilliót veszített rajta. Londonban háromszor választották meg az Év Játékosának (2003, 2006, 2008), 2008-ban mégis elhagyta a Spurst, Rafael Benítez kedvéért, a Liverpool trénerének ugyanis régóta ő volt az első számú kiszemeltje (24 millió euró). Egyenletes teljesítményt nyújtott, de nem kiemelkedőt, így a téli átigazolási időszakban visszatért a Tottenhamhez, a Pool 7,3 milliót bukott vele. Másodszor már nem tudta megvetnie lábát a Sarkantyúsok kezdőjében, nyáron a Los Angeles Galaxyhoz szerződött, ezzel belépett a 100 milliósok klubjába, eddig 103.8 milliót fizettek ki érte a különböző klubok karrierje során.

Henry torinói kalandjaThierry Henry a Monacóban Arséne Wenger kezei alatt fejlődött klasszis támadóvá, majd az 1998-as világbajnokságon végképp berobbant az elitbe. Már ekkor a legnagyobb európai sztárklubok csábították, de a Monaco nem engedte el, így az 1998-as szezont még ott kezdte. Fél évvel később aztán már nem tudták visszautasítani a Juventus ajánlatát, Henry Torinóba szerződött 12,5 millió euróért. Bár nagy reményeket fűztek hozzá, nem vált alapemberré - igaz, Marcello Lippi kissé furcsa módon még jobbhátvédként is bevetette -, 1999 nyarán korábbi mestere, Arséne Wenger Londonba vitte az Arsenalhoz, ahol folytatta Monacóban elkezdett munkáját, és a világ egyik legjobb csatárát nevelte belőle. 

Hakan Sükür nem találta a helyét EurópábanHakan Sükürt minden idők egyik legjobb török labdarúgójának tartják, hazájában ontotta a gólokat a Galatasaray színeiben, de európai szinten nem ment neki. Már 1995-ben volt egy rövid kiruccanása Olaszországba, ahol a Torino FC-t próbálta erősíteni kevés sikerrel, így visszatért Isztambulba. A Galata UEFA-kupa győzelme után 2000-ben ismét Olaszországba szerződött, az Inter nyolc és fél millió eurót fizetett érte, hiába. Később a Parmában és az angol Blackburn Roversnél sem tudott gyökeret ereszteni, góllövő cipőjét a Boszporuszon túl hagyta. Három év európai kitérő után 2003-ban ismét visszatért az Oroszlánokhoz.

Hakan Sükürnek nem sem ment Olaszországban

Mendieta és 43 millió mínuszGaizka Mendieta, az egykori kiváló jobb oldali középpályás az ezredfordulón élte virágkorát a Valenciában, stabil tagja volt a spanyol válogatottnak, kétszer választották meg a BL legjobb középpályásának. Ezért is fizetett érte 2001 nyarán 48 millió eurót a Lazio a spanyol klubnak. A spanyol a Serie A-ban mintha elfelejtett volna futballozni, a rómaiaknál mindössze 20 bajnokin és hat BL-mérkőzésen szerepelt, a következő nyáron másfél millió euróért kölcsönadták a Barcelonának, majd egy évvel később az angol Middlesbrough-nak, 3,5 millióért. 43 milliót bukott rajta a Lazio. 2008-ban a "Boro"-tól vonult vissza, 31 mérkőzéssel, és két góllal a háta mögött.

Mendietán 43 millió eurót bukott a Lazio

És a többiek...

8 klub, 128 millió euró – Nicolas AnelkA francia csatár pályafutása során már körbeturnézta Európát, eddig nyolc klub több mint 128 millió eurót fizetett érte, ezzel ő a labdarúgás történetének második legdrágább játékosa Ibrahimovic után. A legtöbbet, 35 milliót a Real Madrid fizette ki érte, és szerencséjükre a legkevesebbet is Madridban buktak rajta, fél millió eurót. A legtöbbet a Manchester City veszített rajta, 14,3 milliót, ennél a két klubnál, és később a Boltonnál is megdöntötte az aktuális átigazolási rekordot. A kisebbik manchesteri alakulatnál három évet húzott le, és már a Chelsea-nél is ennyinél tart. Európai vándorútja alatt, bár gyökeret sehol sem eresztett, és mezét sem akarták még sehol visszavonultatni, szép lassan minden rangos trófeát begyűjtött: három-három Premier League-elsőség és FA-kupa, két angol Szuperkupa, a Bajnokok Ligája és a török bajnokság trófeája, valamint a francia válogatottal Európa-bajnoki cím és Konföderációs Kupa-győzelem díszíti eredménysorát. 2009-ben a Premier League gólkirálya lett. Bármilyen balhés, nehezen kezelhető játékos is Nicolas Anelka, ilyen listával kevesen büszkélkedhetnek.

Az abszolút világrekorderÉs a végére egy világcsúcs. Per Kröldrup, a Fiorentina dán védője 6,8 millió euróért játszott 2005-ben egyetlen bajnoki és egy FA-kupa mérkőzést az Everton színeiben, ami minden bizonnyal világrekorder fellépti díj. Ha beleszámítjuk az aláírási pénzt és az éves bérét is, a dán egészen jó órabérrel dolgozott Angliában. Sérülései miatt többet nem lépett pályára a klubban, a vezetőség pedig fél év múlva továbbadott rajta, négy millióért lepasszolta Firenzébe.

Néhány nagyobb bukás
63,5 millió euró: Zlatan Ibrahimovic, Barcelona (Inter-> Barcelona 69,5 millió; Barcelona-> Milan 6 millió/kölcsönszerződés, ebben nincs benne a 2011 júliusában a Barcelonát illető 24 millió euró, ha ezt levonjuk, akkor 39,5 millióra jön ki a Barca vesztesége).
 
43 millió euró: Gaizka Mendieta, Lazio (Valencia-> Lazio 48 millió; Lazio-> Barcelona 1,5 millió/kölcsönszerződés; Lazio-> Middlesbrough 3,5 millió)
 
25 millió euró: Robinho, Manchester City (Real Madrid-> Manchester City 43 millió; Manchester City-> AC Milan 18 millió)
 
23 millió euró: Antonio Cassano, Roma (Bari-> Roma 28,5 millió; Roma-> Real Madrid 5,5 millió)
 
23 millió: Elvir Baljics, Real Madrid (Fenerbachce-> Real Madrid 23 millió; Real Madrid-> Rayo Vallecano/kölcsönszerződés; Real Madrid-> Galatasaray ingyen)
 
20,1 millió: Juan Sebastian Verón, Manchester United (Lazio-> Manchester United 42,6 millió; Man. United -> Chelsea 22,5 millió)
 
20 millió: Szavo Milosevics, Parma (Real Zaragoza-> Parma 25 millió; Parma-> Espanyol 3 millió/kölcsönszerződés; Parma-> Celta Vigo 2 millió/kölcsönszerződés; Parma-> Osasuna ingyen)
 
19 millió euró: Hernán Crespo, Lazio (Parma-> Lazio 55 millió; Lazio-> Inter 36 millió)
 
17 millió: Philippe Christanval, Barcelona (AS Monaco-> Barcelona 17 millió; Barcelona-> Olympique Marseille ingyen)
 
14,3 millió: Nicolas Anelka, Manchester City (Paris-Saint Germain-> Manchester City 19,8 millió, Man. City-> Fenerbahce 5,5 millió)
 
13,3 millió: Nicolas Anelka, Paris-Saint Germain (Real Madrid-> Paris-Saint Germain 34,5 millió; Paris-Saint Germain-> Liverpool 1,4 millió/kölcsönszerződés; Paris-Saint Germain-> Manchester City 19,8 millió)
 
12 millió: Arjen Robben, Real Madrid (Chelsea-> Real Madrid 36 millió; Real Madrid-> Bayern München 24 millió)
 
12 millió: Wesley Sneijder, Real Madrid (Ajax-> Real Madrid 27 millió; Real Madrid-> Inter 15 millió)
megosztom