Női kosárlabda

Októberben Sopronba látogat az amerikai női válogatott

  • MTI

Október 9-én az olimpiai bajnok amerikai válogatottal játszik felkészülési mérkőzést saját közönsége előtt az UNIQA Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata.

"Hosszas egyeztetés végére került pont a napokban, melynek eredményeképp büszkén jelenthetem be, hogy fennállásunk során harmadszor mérkőzhetünk meg az amerikai női válogatottal, és most már másodszor Sopronban - idézte Török Zoltán ügyvezetőt a klub honlapja. - Mindez bizonyítéka annak, milyen előkelő helyen szerepel klubunk a női kosárlabda-társadalomban, mutatja, hogy nemcsak Európában, hanem a világ más részein is elismerik a csapatunknál folyó magas színvonalú munkát."

A klubelöljáró hozzátette: reményeik szerint az amerikai csapat a legerősebb keretével érkezik, rövid európai túrájának záró fellépésére.

A bajnok soproni klub az Euroliga-rajt előtt három nappal sorra kerülő mérkőzés alkalmával búcsúztatja az aktív játéktól visszavonuló Eördögh Editet.