Bajnokok Ligája

A Lyon akkor rázta meg magát, amikor kellett, kiejtette a Rubint

megosztom

A francia csapat sokáig kényelmes tempóban is tartani tudta előnyét Oroszországban, majd amikor közelebb került hozzá a Rubin, azonnal emelni tudta a fordulatszámot, és egy góllal bebiztosította, hogy sorozatban tizenkettedszer is ott legyen a Bajnokok Ligája főtábláján.

Az első félidőben egyáltalán nem tudta kihívás elé állítani a Rubin a Lyont. A széleken próbáltak létszámfölényt kialakítani, de Briand és Bastos révén ezt könnyedén levédekezte a francia csapat, és így egysíkú, görcsös volt a hazaiak játéka. Eközben pedig Bastos és Källström távoli lövései veszélyt jelentettek Rizsikov kapujára, csak épp pontatlanok voltak.

A Lyon és a Rubin játékosai küzdenek a labdáért a két csapat Bajnokok Ligája selejtezőjén 2011 augusztusában

Egy-egy tizenegyesgyanús helyzet is volt a két kapu előtt: előbb Kone sodorta el a labdát a karjával a Kazany támadói előtt, a hajrában pedig Kalesin blokkolt kézzel. Utóbbi volt a megadhatóbb, de hiába állt két méterre az esettől az ötödik (hatodik?) játékvezető, nem jelzett semmit.

A második játékrész hozta az igazi eseményeket. A Lyon előbb megint egy távoli lövéssel veszélyeztett, majd Gomis óriási helyzetbe került, az 57. percben egyedül vezethette a labdát Rizsikovra, el is vitte mellette a játékszert, de mire lőtt, visszaért az egyik hazai védő, és becsúszva blokkolni tudott.

Ezt követően lassacskánt emelte a ritmust a Rubin, egyre inkább érett a gól. Lloris a 76. percben még védeni tudta Medvegyev lövését, de akkor már tehetlen volt, amikor Martins lefejelte a labdát Natcho elé, aki a hálóba bombázott. (1-0)

A hazaiaknak ezzel egy csapásra elérhető közelségbe került a továbbjutás (egy gól kellett volna hozzá), de a Lyon azonnal megrázta magát. Bastos a 86. percben a felső lécet találta el, majd nem sokkal később Kone megelőzte a kilépő Rizsikovot, és a kapuba fejelt. (1-1)

Ezzel gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás, bár Llorisnak még egy jó Medvegyev-lövést hárítania kellett. Megtette, így csapata sorozatban tizenkettedszer is ott lesz a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Bajnokok Ligája-selejtező, rájátszás, visszavágó
Rubin Kazany-Olympique Lyon 1-1 (0-0)
Rubin Kazany: Rizsikov - Saronov, Kverkvelia, Kalesin - Nyemov, Noboa, Natcho, Kiszjak - Karadeniz, Djadjun (Medvegyev 69.), Lebegyenko (Martins 69.)
Olympique Lyon: Lloris - Reveillere, Kone, Lovren, Cissokho - Briand, Gonalons, Källström, Bastos - López, Gomis (Pjanic 84.)
gólszerző: Natcho (77.), illetve Kone (87.)
Továbbjutott a Lyon 4-2-es összesítéssel.
megosztom