Cselgáncs

Magyar éremesélyekkel kezdődik Párizsban a világbajnokság

  • judoinfo.hu/VNA

Augusztus 23. és 28. között rendezik meg az idei cselgáncs világbajnokságot, az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik legfontosabb, legtöbb pontot adó eseményét.

A párizsi világbajnokságon hatalmas mezőny vesz részt, az előzetes nevezések alapján 136 ország 949 versenyzője lép tatamira, ami újabb rekord, hiszen egy esztendeje Tokióban 842 judós szerepelt. A magyar színeket tizenhárom judós képviseli, többen közülük éremeséllyel indulnak harcba. A résztvevőink közül hat sportolónkat (Ungvári Miklóst, Bor Barnát, Csernoviczki Évát, Karakas Hedviget, Mészáros Anettet és Joó Abigélt) jegyzik a legjobb tíz között a világranglistán, és öt indulónk (Ungvári Miklós, Hadfi Dániel, Karakas Hedvig, Baczkó Bernadett és Mészáros Anett) állhatott már világbajnoki dobogón.

„Vegyes várakozásokkal tekintünk a világbajnokság elé, miután ez a viadal is olyan lesz még, amelyen súlycsoportonként országonként ketten is indulhatnak – mondta a judoinfo.hu honlapnak nyilatkozva dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke. – Reméljük, utoljára kerül erre sor, mert ez nekünk semmiképpen sem előnyös. A hazai közvélemény már az olimpiára készül, s elképzelhető, hogy a fentiek miatt a párizsi eredmények nem a valós állapotokat és az olimpiai elvárásokat tükrözik majd. Mindemellett két-három éremmel szeretnénk majd hazatérni, ez benne is van a csapatban, és nyugodt olimpiai felkészülést biztosítana a magyar válogatott számára. Minden idők legnehezebb és legkeményebb világbajnoksága lesz a párizsi, a hatalmas, csaknem ezer fős indulói létszám is mutatja, hogy a judo az egyik legelterjedtebb sport, akad olyan súlycsoport, amelyben száznál többen indulnak majd, vagyis akár hét-nyolc győztes meccs kell a világbajnoki aranyéremhez. Ami a sportpolitikát illeti, az IJF kongresszusra azzal a javaslatunkkal érkezünk, hogy a súlycsoportonkénti két indulási lehetőséget töröljék el, illetve módosítsák úgy, hogy szakáganként a hét súlycsoportba legfeljebb tíz indulót jelölhessen egy-egy ország.”

Kedden kezdődik a párizsi cselgáncs vb

Franciaország kétség kívül a judo európai nagyhatalma, több mint 600 ezer francia judózik rendszeresen, a sportág nemzetközi tornáit rendre zsúfolt lelátók előtt rendezik, a párizsi Bercyben ezúttal is minden napra több mint tízezer vendéget várnak. Párizs 1961, 1979, 1982 és 1997 után ötödik alkalommal rendezhet világbajnokságot, a mieink számára viszont nem ez a legsikeresebb helyszín, eddig mindössze egy vb-érmet sikerült a francia fővárosban szerezni, Varga Imre (+95 kg, 1979) révén.

A magyar judósok a legutóbbi négy világbajnokságon remekül szerepeltek, az összes magyar világbajnoki érem felét ebben az időszakban szerezték. 2005-ben Kairóban Braun Ákos világbajnok lett, Ungvári Miklós pedig bronzérmet nyert. A 2007-es olimpiai kvalifikációs vb-n Rio de Janeiróban Ungvári Miklós, Hadfi Dániel, Baczkó Bernadett és Mészáros Anett egyaránt bronzérmet szerzett. 2009-ben Rotterdamban Mészáros Anett a dobogó második, Ungvári Miklós és Karakas Hedvig pedig a harmadik fokára állhatott, tavaly pedig Tokióban Mészáros Anett lett újra ezüstérmes.

Jól szerepelt a magyar válogatott az idei isztambuli Európa-bajnokságon, ahol Ungvári Miklós harmadszor is kontinensbajnok lett, míg Csernoviczki Éva és Bor Barna a dobogó második fokára állhatott. Párizsi indulóink többsége 2011-es Grand Slam-, Grand Prix- vagy Világkupa-éremmel, érmekkel a háta mögött érkezik a párizsi tornára. A jó szereplés nagyon fontos lenne az olimpiai kvalifikáció szempontjából: jelenleg nyolc versenyzőnk áll ötkarikás indulást érő helyen a világranglistán, ők tovább erősíthetik pozícióikat, míg a többiek előrébb léphetnek az áhított cél felé.

„Az utolsó összetartás után elmondhatom, minden versenyzőnk, mind a tizenhárom indulónk egészségesen, várhatja a párizsi küzdelmeket – mondta a judoinfo.hu portálnak nyilatkozva Illyés Miklós szakág vezető – A felkészülésünk során talán csak Mészáros Anett Hamburgban elszenvedett könyöksérülése számított rendkívüli eseménynek, szerencsére már ő is rendbejött. Két érem megszerzését tűztük magunk elé. Az elmúlt évek világversenyein Ungvári Miklós, Bor Barna, Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig, Mészáros Anett és Joó Abigél is bizonyított, érmeket szerzett, valamennyiük számára reális célkitűzés lehet a párizsi éremszerzés. Ugyanakkor mint minden világversenyen, ezúttal is számolnunk kell a sorsolás szeszélyével, azzal, hogy az országok két versenyzőt is indíthatnak egy-egy súlycsoportban, vagyis nagyobb, erősebb a mezőny, előfordulhatnak bírói tévedések is, illetve az új szabályokhoz is alkalmazkodni kell. Mindent összevetve a hat éremesélyesből kettő sikere optimális elvárás a részünkről.”

A szakvezető hozzátette: Nagy András olimpiai sportágfelelőssel már a verseny előtti héten Párizsba utaztak, ám a versenyzők és edzőik szakaszosan utazva, csak a küzdelmek előtti napokon érkeznek majd a francia fővárosba. Hasonló forgatókönyvet terveznek a 2012-es londoni olimpiára is, ám ezúttal nem főpróbáról van szó, elsősorban az anyagiak miatt nem utazik együtt a magyar válogatott.

A cselgáncs világbajnokság programja
Augusztus 23., kedd
Férfiak, 60 kg (címvédő: Risod Szobirov, üzbég; magyar induló: Burján László, UTE)
Férfiak, 66 kg (címvédő: Morisita Dzsunpej, japán; magyar indulók: Ungvári Miklós, MTK-Erzsébetváros)
Nők, 48 kg (címvédő: Aszami Haruna, japán; magyar induló: Csernoviczki Éva, Ippon Judo Tatabánya)
 
Augusztus 24., szerda
Férfiak, 73 kg (címvédő: Akimoto Hirojuki, japán; magyar indulók: –)
Nők, 52 kg (címvédő: Nisida Juka, japán; magyar induló: –)
Nők, 57 kg (címvédő: Macumoto Kaori, japán; magyar induló: Karakas Hedvig, Miskolci VSC)
 
Augusztus 25., csütörtök
Férfiak, 81 kg (címvédő: Kim Dzse Bum, dél-koreai; magyar indulók: Csoknyai László, Paksi Atomerőmű SE; ifj. Nagysolymosi Sándor, Kecskeméti JC)
Nők, 63 kg (címvédő: Ueno Josie, japán; magyar induló: Baczkó Bernadett, KSI SE; Gáspár Eszter, Miskolci VSC)
 
Augusztus 26., péntek
Férfiak, 90 kg (címvédő: Iliasz Iliadisz, görög; magyar indulók: –)
Nők, 70 kg (címvédő: Lucie Decosse, francia; magyar induló: Mészáros Anett, Honvéd-Kipex)
Nők, 78 kg (címvédő: Kayla Harrison, amerikai; magyar induló: Joó Abigél, KSI SE)
 
Augusztus 27., szombat
Férfiak, 100 kg (címvédő: Anai Takamasza, japán; magyar indulók: Farkas Bálint, Honvéd-Kipex; Hadfi Dániel, Honvéd-Kipex)
Férfiak, +100 kg (címvédő: Teddy Riner, francia; magyar induló: Bor Barna, Paksi Atomerőmű SE)
Nők, +78 kg (címvédő: Szugimoto Mika, japán; magyar induló: –)
 
Augusztus 28., vasárnap
Csapatverseny
Férfiak (címvédő: Japán; Magyarország nem indul)
Nők (címvédő: Hollandia; Magyarország nem indul)