Forma-1

Húsz év a frontvonalban - Michael Schumacher

  • Kele János
megosztom

Majdhogynem napra pontosan húsz éve annak, hogy a sportág élő legendája, Michael Schumacher bemutatkozott a Száguldó Cirkuszban – 1991 augusztusának végén, a belgiumi Spa-Franchochamps-ban még csak sejteni sem sejthettük, hogy a kissé félénk fiatalember rövid időn belül a sportág minden egyes statisztikai rovatát átírja. Emlékező sorozatunk első részében az F1-be kerülést és az első futamhétvégét idézzük fel.

Schumacher 2011

1991 hajnalán Michael Schumachert még senki sem tekintette sem csodagyereknek, sem leendő világsztárnak. Való igaz, hogy F3-asként felállított már egy rekordot (egy esztendőn belül megnyerve a makaói és a fuji viadalt), és ígéretes tehetségnek számított, de még országon belül sem volt egyértelmű, hogy ő vagy Heinz-Harald Frentzen van sikeresebb karrierre predesztinálva. A képlet még bonyolultabbnak tűnt, ha a Mercedes ifjúsági programját vizsgáltuk: ott ugyanis egy szerfelett tehetséges osztrák fiatalember, bizonyos Karl Wendlinger is a növendékek között volt.

Általános vélekedésnek számított, hogy, bár mindhármójukat fergetegesen gyorsnak ismerte a szakma, a legsebesebb mégiscsak Frentzen. Neki mindössze pillanatokra volt szüksége ahhoz, hogy felmérje a pályát, hozzászokjon az autóhoz, és úrrá legyen a hátráltató körülményeken. A baj csak az volt, hogy miközben 10-ből öt köre eszeveszetten gyors volt, a maradék öt mindegyikében elkövetett kisebb nagyobb hibát. Wendlinger éppen az ő ellentéte volt: visszahúzódó, már-már félénk, de a pályán kiegyensúlyozott és villámgyors. Neki hosszú körökre volt szükség, hogy mindent megszokjon, hogy megbarátkozzon az autóval, a körülményekkel, viszont, ha ez sikerült neki, nem igen akadt nála gyorsabb a mezőnyben.

Schumacher volt a tulajdonképpeni átmenet: nem volt olyan forrófejű és heves, mint Frentzen, viszont Wendlingernél könnyebben oldódott fel, rövidebb idő kellett neki az alkalmazkodáshoz. Kiegyensúlyozott volt, már akkor is makacsul védte a saját igazát, verseny közben például szinte sohasem változtatott a jól bevált vonalán – mindeközben azonban hosszú távon, sorozatosan futott kiemelkedően jó köridőket.

Az 1991-es év sorsfordító volt mindhármójuk számára. Frentzen menedzsere és főszponzora, a Camel tanácsa miatt elhagyta a Mercedes hajóját, a stuttgartiak pedig közben válságba kerültek. Nagy reményekkel épített F1-es motorjuk ugyanis még nem volt elég jó a Száguldó Cirkuszra – így az eredetileg 1992-re időzített Formula-1-es szerepvállalást (gyári csapatként) el kellett halasztaniuk, határozatlan időre. Ez viszont felvetette annak a lehetőségét, hogy a nagy reményekkel kecsegtető Schumacher-Wendlinger páros más F1-es csapatoknál kezdje építeni karrierjét.

Így jött tehát képbe Schumacher és a Mercedes radarján az első F1-es szezonját futó Jordan alakulat:  az örök optimista, nem mellesleg bukott pilóta Eddie Jordan istállója ráadásul igen jó eredményekkel büszkélkedhetett annak ellenére, hogy nulla tapasztalattal vágott bele a kalandba. A jó kedélyű, és hihetetlenül szimpatikus Eddie azonban hajlamos volt arra, hogy nagy nekibuzdulásában elfeledkezzen néhány dologról. Például arról, hogy mihez kezd, ha a versenyév közepén elfogy a pénze, vagy éppen egyik aranytojást tojó tyúkja és versenyzője börtönbüntetést kap… Márpedig pontosan ez történet vele, pontosan ebben a sorrendben.

Schumacher és Jordan

Nem nehéz kitalálni, az álláspontok villámgyorsan közeledtek egymáshoz - a Mercedes ugyanis Jordan szempontjából valóságos visszautasíthatatlan ajánlatot tett. Adva volt ugye egyrészről egy csodálatos tehetségű ifjú versenyző, akit a Mercedes mindenképpen az F1-ben szeretett volna látni, cserébe pedig hajlandó volt egy jelentékeny pénzösszeggel támogatni a lehetőséget adó csapatot. Kértek persze egy kis reklámfelületet is az autón (amit aztán, gondolom én, busás haszonnal adtak tovább a szponzoraiknak), de igazából nekik az volt a lényeg, hogy Schumacher versenyezzen, tapasztalatot szerezzen, aztán már kiforrott versenyzőként térjen vissza hozzájuk a Mercedes F1-es megjelenésekor.

Jordan bolond lett volna visszautasítani az ajánlatot. Kapott egy jókora pénzösszeget, ráadásul a kiesett versenyzője pótlását (Bertrand Gachot, egy befolyásos EU-képviselő fia, Londonban összetűzésbe keveredett egy rendőrrel, és 18 hónapnyi börtönt kapott) is egycsapásra meg tudta oldani. Ma már ráadásul tudjuk, nem is akárkivel, bár ez a rossz nyelvek szerint nem nagyon foglalkoztatta akkor a jó Eddiet. Azóta persze bőszen hangoztatja, ő fedezte fel az F1-nek mindkét Schumachert…

A dolog persze ennél, mint azt fentebb olvashatja a kedves Olvasó, jóval bonyolultabb, és kevésbé prózai. Schumacher mindenesetre nagy elánnal vetette magát a munkába, a belgiumi versenyhétvégét megelőzően egy alkalma volt csak kipróbálni új autóját – a csapat főhadiszállása mellett, Silverstone-ban. Egy-két bemelegítő kör után már majd’ egy másodperccel jobb időt ment, mint az ott addig futott legjobb Jordanes kör, majd kiszállt az autójából és annyit mondott: „Nagyon tetszik, de végülis semmi különös nincsen benne.”

Schumacher 1991 Jordan

A Schumacherre oly jellemző magabiztosság, és pökhendiség (a szó legkevésbé pejoratív értelmében) már ekkor megmutatkozott. Persze szüksége is volt rá, hiszen az élet és a menedzsere nem kényeztette el: Willi Weber ugyanis arra a kérdésre, hogy versenyzett-e már a következő futamhelyszínen Schumacher, szemrebbenés nélkül igennel felelt.

Füllentett.

Amikor Belgiumba érkezve Schumacher szembesítette őt a nyilvánvaló ténnyel, hogy a turpisság ki fog derülni, és a csapat mérnökei rá fognak jönni, hogy soha egyetlen métert sem tett meg még Spa-Franchorchamps-ban, Weber tálcán kínálta a megoldást: „Ott a csütörtöki nap, senki nem használja a pályát – pattanj biciklire, és térképezd fel magadnak.”

A bomba aztán robbant.

A szembeötlően jó, de azért semmiféleképpen nem élvonalbeli Jordant ugyanis egyből a hetedik rajtkockába parkolta le az időmérő edzésen (az igazat megvallva csak a nyolcadik leggyorsabb volt szombaton Schumacher, de Patresét később visszasorolták 17.-nek), megelőzve a rutinos csapattársát, De Cesarist, aki a tizenegyedik helyről startolhatott. A dolog, ha világszenzációt nem is keltett, arra azért éppen elég jó volt, hogy egy kis rivaldafényt irányítson az angol kiscsapatra, no meg a fiatal versenyzőre – bizony nem túlzás, hogy a topcsapatok képviselői is figyelték a szemük sarkából a rajrács hetedik helyét a vasárnapi futamon.

Sok dolguk mondjuk nem akadt: egy ígéretes rajt után ugyanis Schumacher néhány száz métert követően elfüstölte a kuplungját, és kénytelen volt félreállni, így első futamán egyetlen egy kört sem tudott megtenni. Mégsem mondhatjuk, hogy csendben feltűnés nélkül mutatkozott volna be, mint annyian korábban. Már ekkor látszott, érződött rajta valami különleges, amit először csak a közvetlen környezete érzékelt, később meggondolatlan kijelentései és meredeken felfelé ívelő eredménylistája miatt viszont a sajtó is felkapta rá a fejét – és a kocka máris el volt vetve. A helyzetet pedig csak súlyosbította, hogy az újdonsült F1-es menő, akinek a belgiumi versenyhétvégére még csak overallt sem csináltatott a Jordan csapat (De Cesaris tűzállóját adták rá, és szikszalaggal leragasztották a nevet), két héttel később már egy másik csapat autójából kacsintott vissza a mezőnyre. Alig fél hónappal a debütálás után tehát érkezett is az első igazán nagy botrány – de erről majd talán legközelebb...

Kapcsolódó cikkünk: Húsz év, húsz idézet - Michael Schumacher jubilál, II. rész

megosztom