Debrecen

A játékosok érzik a siker ízét - Kondás Elemér

Hat forduló után is száz százalékos a Debrecen labdarúgócsapata, mely jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti az NB I-et. A Loki a Ferencváros, a Kecskemét és a Videoton elleni rangadót is megnyerte, de Kondás Elemér vezetőedző szerint nem szállnak el a sikerektől.

Kondás Elemér vezetőedző szerint nem szállnak el a sikerektől

"A jó szereplésnek köszönhetően a játékosok érzik a siker ízét, szeretnék minél többet átélni, éppen ezért megpróbálnak a földön maradni. A szakmai stáb is azt sulykolja beléjük, hogy felejtsék el, ami eddig történt, mert mindig új feladat vár ránk, újra nyerni és bizonyítani kell. Nem tudhatjuk, hogy meddig lehet tartani ezt a remek sorozatot, a lényeg: mindig a következő meccsre összpontosítunk, ami most az Újpest lesz. Jönnek a Ligakupa-mérkőzések, majd szünet következik a válogatott miatt, ezt követően megyünk Siófokra. Majd akkor erre a meccsre koncentrálunk, de most a vasárnapi bajnoki van előtérben. A lehető legjobb tudásunk szerint meg kell oldani a feladatunkat, és lehetőleg megszerezni a három pontot" - nyilatkozta Kondás a DTV Hajrá! című műsorában.

A vezetőedző arról is beszélt, hogy legszívesebben minden játékosát szerepeltetné, de csak tizenegy ember alkothatja a kezdőcsapatot. "A játékosok tudják, hogy amikor lehetőséget kapnak, akkor meg kell ragadni és meg kell próbálni bennmaradni a csapatban, mert ha nem, ott van mögöttük a másik labdarúgó - utalt többek között Luis Ramos és Stevo Nikolic jó bemutatkozására. A két játékos csak az elmúlt két bajnokin szerepelt a kezdőcsapatban, és jó teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat. - Mindenki szeretne játszani, és mi legszívesebben mindenkinek szerepet adnánk, de sajnos csak tizenegy ember alkothatja a kezdőt. Aki kimarad, megpróbáljuk versenyeztetni a második gárdában, hogy formában maradjon. Igyekszünk forgatni a játékosokat, ha máshol nem, akkor a kispadon kapnak helyet, hogy tűzben legyenek, és amikor tudunk, akkor lehetőséget adjunk nekik."