Magyar válogatott

Stieber Zoltán is bekerült a svédek és a moldávok elleni keretbe

megosztom

Keretet hirdetett Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a nemzeti csapat soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjére. Meghívót kapott a kapitánytól Stieber Zoltán, a Mainz támadója is, aki először csatlakozik a felnőtt válogatott keretéhez.

Meghívót kapott a kapitánytól Stieber Zoltán, a Mainz támadója is, aki először csatlakozik a felnőtt válogatott keretéhez

Magyarország szeptember 2-án Svédországot fogadja Budapesten, szeptember 6-án Moldovában lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn.

A mieink kulcsfontosságú mérkőzések előtt állnak, hiszen ahhoz, hogy az utolsó pillanatig versenyben maradhassunk a pótselejtezőt érő második helyért, a csoportban előttünk álló svédek, valamint a moldávok ellen elengedhetetlen a jó eredmény kiharcolása.

Egervári Sándor a svédek ellen eltiltások miatt nem számíthat a védelem két alapemberére, Juhász Rolandra és Vanczák Vilmosra, de mivel a moldávok ellen már mindketten a válogatott rendelkezésére állhatnak, helyet kaptak a 23 fős keretben.

Meghívót kapott a Mainz 22 éves támadója, Stieber Zoltán is, aki remek formában futballozik új klubjában, a hétvégén gólpasszt jegyzett a Schalke ellen. Az Izland ellen debütált Korcsmár Zsolt is meggyőzte a szakmai stábot arról, hogy ismét helye van a keretben.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a keret tagjai augusztus 29-én, hétfőn Telkiben kezdik meg a közös felkészülést a két selejtezőre.

A válogatott keret:
Kapusok:
Király Gábor (1860 München)
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Csernyánszki Norbert (Paksi FC)
 
Védők:
Varga József (DVSC-TEVA)
Fehér Zoltán (Győri ETO)
Lipták Zoltán (Videoton)
Pintér Ádám (Real Zaragoza)
Korcsmár Zsolt (Brann Bergen)
Laczkó Zsolt (Sampdoria)
Halmosi Péter (Haladás Sopron Bank)
Vanczák Vilmos (FC Sion)
Juhász Roland (Anderlecht)
 
Középpályások:
Koman Vladimir (Sampdoria)
Hajnal Tamás (VfB Stuttgart)
Elek Ákos (Videoton)
Vadócz Krisztián (Osasuna)
Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala)
Czitkovics Péter (Kortrijk)
Koltai Tamás (Győri ETO)
 
Támadók:
Szabics Imre (Sturm Graz)
Rudolf Gergely (Genoa)
Priskin Tamás (Ipswich Town)
Stieber Zoltán (Mainz)
 
Biztonsági tartalékok:
Mészáros Norbert (DVSC-TEVA)
Sándor György (Videoton)
megosztom