Magyar válogatott

Stieber nagyot lépett előre pályafutásában - Egervári

Stieber Zoltán, a német Mainz légiósa először kapott meghívást a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a soron következő, két szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőre készül. Egervári Sándor szövetségi kapitány az mlsz.hu-n vezetett blogjában leírta, hogy Stieber sokat fejlődött az utóbbi időben, nagyot lépett előre azzal, hogy sikerült beverekednie magát a Mainz kezdőcsapatába.

'Nem volt egyszerű dolgom a keret kialakításával, mert több jelöltem is sérüléssel bajlódik, és nem állhat a válogatott rendelkezésére. Ide tartozik Gera Zoltán, akinek a rehabilitációja a hírek szerint kiválóan halad, de még nics abban az állapotban, hogy komoly tétmeccsen bevethető legyen, és ugyanez igaz Németh Krisztiánra is. Fontos hangsúlyozni, hogy két mérkőzésre készül a keret, ezért lehet az együttes tagja Vanczák Vilmos és Juhász Roland, akik a svédek ellen nem játszhatnak, de Moldovában már lehet rájuk számítani.

Jelenleg Juhász mellett Varga József és Lipták Zoltán is kisebb sérüléssel bajlódik, de mindhármukkal beszélgettem a napokban, és ez alapján meggyőződésem, hogy a héten már pályára léphetnek klubcsapataikban. Ismét van újonca a keretnek, mégpedig Stieber Zoltán, aki nagyot lépett előre pályafutásában az utóbbi időben. Először a Bundesliga 2-ből az első osztályba igazolt, majd azzal hajtott végre jelentős fegyvertényt, hogy sikerült beverekednie magát a Mainz kezdőcsapatába. Ő a támadó szekcióban tud segíteni a csapatnak, ahol Gerát, Szalait és Némethet is nélkülöznünk kell.

A keret tagjai 29-én, hétfőn reggel találkoznak, akkor kezdődik el a felkészülés az előttünk álló feladatokra. Bízom benne, hogy mindenki egészségesen érkezik meg, és zavartalaul dolgozhatunk azért, hogy bravúros telhesítményt nyújtva továbbra is életben tartsuk reményeinket az Eb-csoportban."