NB I előzetes

Pápai teher – debreceni gyors

Az OTP Liga 6. fordulójában szombaton öt mérkőzést rendeznek. Az elsőt Pápán játsszák, ahol a múlt héten Diósgyőrben a veretlenségét elveszítő Lombard a bajnokverő, és még mindig százszázalékos Debrecent fogadja.

A futball egyszerű játék. Lehet számolgatni, taktikázni, cserélgetni, kitalálni különféle játékrendszereket, amelyik csapat több gólt szerez, az nyer. De mi van akkor, ha az adott együttesből egyvalaki termeli a gólok túlnyomó részét? Meg kell próbálni kikapcsolni a játékból, vagy legalább is távol(abb) tartani a kaputól. Ha ezt a leírva pofonegyszerű, megvalósítani azonban meglehetősen nehéz feladatot megoldja a Debrecen, nyeregben érezhetné magát Pápán is. A feltételes mód oka, hogy a Lombard eddigi öt találatából négyet jegyző Goran Marics mellett van még (minimum) egy olyan játékos a csapatban, aki képes meccseket eldönteni. Ferenczi Istvánról van szó, a nyáron a Vasastól igazolt csatár azonban képtelen a kapuba találni, pedig eddig valamennyi mérkőzést végigjátszotta. Ha tehát Ferenczi beindul, Maricsról lekerülne a teher, és talán Véber György is nyugodtabban nézhetné a meccseket:

Véber György és csapata - Fotó: naplo-online.hu

"Borzasztóan nehéz mérkőzés lesz" – nyilatkozta a pápaiak vezetőedzője az nb1.hu-n. - "Nem csak azért, mert a Loki az ellenfél, hanem mert körülbelül negyven fok lesz, teljesen irreális időpontban kerül sor erre a rangadóra. Úgy érzem, hogy az első és az ötödik találkozóját lehet ennek nevezni. Egyértelműen az a célunk, óvatosan fogalmazva, hogy ne kapjunk ki. Két vereség nem jönne jól egy jó kezdést követően. Minimálisan tehát az egy pontot meg kell szerezni, de egyébként abszolút győzelemre játszunk. Ha a csapat kijátssza magából azt, amire képes, akkor jelen pillanatban győzelmi esélyekkel lép pályára mindenki ellen. A kánikula miatt fontos az a tényező, hogy kinél lesz többet a labda. Ebben jók vagyunk, fontos lenne, hogy ez a tulajdonság még jobban kidomborodjon. Emellett várom, hogy a támadószekció megkezdje a góllövést, mert Maricson kívül van két-három olyan játékos, akiktől sok találatot várunk. Mindenféleképpen meg kell őrizni a hazai veretlenségünket."

A debreceniek a múlt héten a Videoton legyőzésével zárták az ötös győzelmi szériát, és ez akár szó szerint is értendő. Kondás Elemér ugyanis a klub honlapján – kizárólag formailag - hasonlóan nyilatkozott, mint José Mourinho a Spanyol szuperkupa vereséget követően, azaz a múlt a legkevésbé sem érdekli. A távoli párhuzamért elnézést az érintettektől, de a lényeg ugyanaz: ami történt, megtörtént… 

"A Pápát masszívnak tartom, annak ellenére is, hogy legutóbb kikapott Diósgyőrben. Előtte azonban nyert az Újpest és ikszelt a Paks otthonában, illetve hazai pályán a Siófokot és a Kaposvárt győzte le" – sorolta a DVSC trénere a szombati ellenfél eredményeit. - "Úgy érzem tehát, jó csapattal lesz dolgunk, amelyik otthon különösen veszélyes. Várhatóan ellenünk sem húzódnak vissza, hanem a szokásos bátor támadójátékkal rukkolnak elő, de mint minden meccsen, most is győzelemre készülünk, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez sikerüljön. Az elmúlt öt meccs eredménye már nem számít, az már elmúlt, most egy újabb mérkőzés következik, amelyen a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtani és elhozni a három pontot."

Adamo Coulibalyra eltiltás miatt továbbra sem számíthat Kondás, Varga József és Vjatseslav Zahovaiko pedig sérülés miatt még nem bevethető. Hogy ez mennyire gyengíti a debrecenieket, arról leginkább a fehérváriak tudnának mesélni.

OTP Bank Liga 6. forduló
Lombard Pápa–DVSC-TEVA
Perutz Stadion, 08.20., szombat, 15.00 (Sport1)
Vezeti: Oláh Gábor (ifj. Tóth V., Farkas B.)
Hathárom-tipp: x

 

 

 

 

Forma index (a legutóbbi öt mérkőzés alapján)*
Pápa-Debrecen
  ellenfél eredmény pontszám
PÁPA      
  Újpest 1-0 2,5
  Siófok 2-0 2
  Paks 1-1 1,25
  Kaposvár 1-0 2
  Diósgyőr 0-2 0
Aktuális forma-index:*     1,45
DVSC      
  FC Branesti 4-1 2
  Zalaegerszeg 2-0 2,50
  Ferencváros 1-0 2
  Kecskemét 1-0 2,50
  Videoton 2-1 2
Aktuális forma-index:*     2,20

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


*Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0 (1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)