Kajak-kenu vb

Két nyolcadik hely a férfiaknál K-1 és C-1 500-on

  • DA
megosztom

Kugler Attila K-1 500, és a mindössze 18 éves Korisánszky Dávid C-1 500 méteren egyaránt a nyolcadik helyen ért célba a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.

Kugler Attila nagyot hajtott pénteken a K-1 500 méter középfutamában a döntőért. Fábián Lászlóné tanítványának fülig ért a szája, amikor a parton nyilatkozatot adott az újságíróknak. A döntőben a kilences pályát kapta. Azt a helyet ahonnan a magyar szurkolók hihetetlen buzdítása mellett talán lehet meglepetést okozni. Attila helyt állt első világbajnokságán, a nyolcadik helyet szerezte meg, a számot a lengyelek rutinos versenyzője Marek Twardowski nyerte meg.

„Próbáltam tartalékolni, de elfáradtam a végére. A kilences pálya nem igazán volt jó, mert a hátszél nem kedvezett. Semmit sem láttam a mezőnyből, azt sem tudom, hogy a végén hányadik lettem, de a maximumot kihoztam magamból” – mondta Kugler a vb hivatalos honlapjának.

Tizennyolc évesen világbajnoki döntőben szerepelni maga a csoda, Korisánszky Dávidnak, ifjúsági világbajnokunknak mindez megadatott. És küzdött is rendesen, hogy meghálálja a magyar szurkolók buzdítását. A felnőtt mezőny ugyan még erős volt számára, de így is a nyolcadik helyet tudta megszerezni. „Boldog vagyok, hogy itt lehettem, sajnos az utolsó 150 méter nem úgy sikerült ahogyan elképzeltem, de ez volt a realitás” – mondta a versenyző.

megosztom