Kajak-kenu vb

Kugler Attila második lett futamában, középdöntős

  • VNA
megosztom

A nap második magyar érdekeltségű versenyében, a férfi kajak egyes 500 méteres számban is van magyar továbbjutó, Kugler Attila futam másodikként középdöntős.

A férfi kajak egyes 500 méteres versenyszámban is nagy mezőny (48 induló) gyűlt össze, így a hat előfutamból nem lehetett közvetlenül a fináléba jutni. Az utolsó előfutamban szereplő Kugler Attila számára így az első hat hely egyikének megszerzése volt a cél, amely a középdöntőt jelentethette a magyar versenyző számára. A magyar kajakos a négyes pályán evezve végig ott volt a mezőny élén és végül mindössze hattized másodperccel ért be a futam első helyzettje mögött. Kugler ezzel ott van a versenyszám középdöntőjében, amelyet pénteken 11.40-től kezdődően bonyolítanak le.

„Ez így elsőre egy kicsit fájdalmas volt. Úgy érzem, becsúszott elém a fehérorosz srác, amit egy kicsit sajnálok, mert nyerni akartam. De jó formában vagyok, már alig várom a középfutamot” – mondta Kugler Attila a világbajnokság honlapjának nyilatkozva.

megosztom