Kajak-kenu vb

Három arany, két bronz és hét kvóta a pénteki magyar mérleg

  • DA

Öt érmet, három aranyat és két bronzot nyert, valamint hét londoni kvótát szerzett a pénteki döntők során a magyar csapat a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Csipes Tamara K-1 1000 méteren, Vajda Attila C-1 1000 méteren, és női 500-as kajaknégyesünk a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

A 34-35 fokos, rekkenő hőség ellenére több ezren buzdították a magyarokat a Maty-éren

A 35 fokos, izzasztő hőség ellenére több ezren szurkoltak a magyaroknak a döntők első napján. Nem kellett sokat várni az első aranyéremre, a döntők második futamában (az elsőben, C-2 500 méteren a Korisánszky Péter-Kozmann György duó az utolsó, kilencedik helyen végeztt - nem olimpiai számban) Csipes Tamara parádés hajrával evezett a dobogó tetejére. Ez a szám szintén nem szerepel az ötkarikás programban, de ez semmit sem von le a győzelem értékéből.

Utána következett a helyiek büszkesége, Vajda Attila, aki szegediként duplán hazai pályán versenyzett. Olimpiai bajnokunk egészen 750 méterig nagy riválisa, az üzbég Vadim Menkov mögött haladt a második helyen - Menkov féltávnál már egy hajóval vezetett - majd a táv utolsó harmadában megnyitotta hajráját, átvette a vezetést, sőt, arra is volt ereje, hogy lerázza a spanyolok olimpiai bajnokának David Calnak a támadásait. A befutónál már kétség sem fért győzelméhez, fél hajóhosszal ért célba. „Fantasztikus pillanat volt ez az életemben! Cal hiába akarta megrángatni az oroszlán bajuszát, nem jött neki össze” – lelkendezett Vajda Attila a célban, aki egy kvótát gyűjtött be Magyarországnak Londonra.

A Szabó Gabriella-Kozák Danuta-Kovács Katalin-Benedek Dalma összeállítású női kajaknégyes esélyeshez méltóan magabiztosan nyerte az 500 méteres versenyszámot és megvédte címét. A kvartett négy olimpiai kvótát is szerzett. A négyes tagjaként 30. világbajnoki címét gyűjtötte be Kovács Katalin, aki ezzel tovább javította rekordját.

A Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakpáros harmadik lett 1000 m-en, a férfiak hasonló számában versenyző Dombi Rudolf, Kökény Roland duónak nem sikerült érmet szereznie, de hatodik helyükkel további két kvótát harcoltak ki. A Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs alkotta kenus négyes harmadikként ért célba, milliméterrek lemaradva az ezüstöt szerző románoktól.

Dombvári Bence (K-1 1000 m) a B döntőben negyedikként zárva összesítésben a 13. helyen zárt.     

Az 500 és 1000 méteres táv többi számában szombaton rendezik a finálékat, újabb magyar éremesélyesekkel a mezőnyben.