Kajak-kenu vb

Döntős a Tóth-Kulifai páros

  • VNA
megosztom

Remek versenyzéssel megnyerte futamát a Tóth Dávid - Kulifai Tamás kettős a kajak kettesek 500 méteres versenyében, így már döntőbe jutott.

A pénteki versenynapon a kajak kettesek 500 méteres versenye volt az első olyan szám, ahol lehetőség volt az automatikus döntőbe jutásra. Mivel ebben a számban csak 24 egység nevezett, így a három előfutam első helyezettjei direktben a fináléba juthattak. Ebben reménykedett az MTK-ban sportoló Tóth Dávid - Kulifai Tamás összeállítású magyar hajó is, amely féltávnál ugyan még csak a második helyen állt, de ezt követően belehúzott és végül megnyerte futamát a szintén remekül evező fehérorosz páros előtt. A magyar páros ezzel bejutott a szám döntőjébe, így a középdöntő alatt már a lelátóról térképezheti fel ellenfeleit.

„A rajton még van mit csiszolnunk, a hajránk azonban nagyon jó, bár 120 méterrel a vége előtt akkorát billentünk, hogy azt hittem, Tominál valami nagy gond van. Boldog vagyok, hogy ezt így megcsináltuk, és úgy érzem, most sokkal jobbak vagyunk, mint a belgrádi Európa-bajnokságon voltunk. Hogy mit várok magunktól? Bevállalósak vagyunk: a dobogóban reménykedünk.” - mondta a parton a világbajnokság honlapjának nyilatkozva az EB-hatodik Tóth Dávid.

megosztom