Vélemény

José, minek ez a cirkusz, ha van kenyér?

  • Göbölyös János
megosztom

Ami történt, megtörtént – mondta a mester a derbi után. Történhetett volna persze máshogy is, nüanszokon múlott, hogy nem Madridba került a Spanyol Szuper Kupa. A 2011-es esztendő hatodik el clásicójának másnapján mégsem a Barcelona és a Real gálaelőadásáról, az őrült iramról, a finom cselekről, a pontos passzokról, a csodálatos gólokról beszélnek, hanem arról az esetről, amely a rendes játékidő után tömegverekedésbe torkollott.

"Panem et circenses" (kenyeret és cirkuszt) – szól a latin közmondás. A kenyeret megkapta a nép, a tévéközvetítésnek köszönhetően százmilliók társaságában zabáltuk a látványt, az orgiához már csak a cirkusz hiányzott. Nem maradtunk le arról sem.

Erőművészek, zsonglőrök, idomárok, bohócok és vadállatok lepték el a manézst, a látvány hollywoodi tömegjelenetekkel vetekedett, amikor megjelent az egyik porondmester és ahelyett, hogy csendre intette volna a kakofónikus hangulatot gerjesztő ál és valódi művészeket, beszállt a buliba. Nem akart ő a középpontba kerülni, gondosan kerülte a kemény magot, sandán-sunyin hátulról közelítette meg kiszemeltjét, majd egy gyors mozdulattal megtekerte, megcsípte a fülét. Az ezt követő mozdulatsor a tettnél is szánalmasabb volt, hátraarc, séta el a helyszínről, majd amikor a sértett utolérte és megpofozta, a mester megrökönyödve, értetlenkedve, némi cinizmussal az arcán reagált a reakcióra. Pechjére a kamerák végigvették a jelenetet, ami azóta bejárta a világsajtót, így nem csak a helyszínen lévő nép, hanem az emberiség jelentős hányada is részese lehetett a cirkusz eme epizódjának.


Az óminózus incidens

José Mourinho megint olyat tett, amiről egyrészt érdemes, másrészt kell beszélni. A madridi szempontból a közelmúltban többnyire kínos Barcelona elleni meccsek tanulságait leszűrve gyorsabb, egységesebb, technikailag, taktikailag érettebb csapatot kreált a nyáron, ezt először a felkészülési mérkőzéseken, majd a katalánok ellen a Bernabéuban, és most a Camp Nouban is bizonyította. A Real Madrid ha nem is nagyságrendekkel, de egy klasszissal jobban futballozik, mint tavasszal, és ez a regnáló világbajnok hazájában felállított mérce szerint is világszínvonal közeli teljesítmény. A produktum persze még nincs teljesen lesorjázva, tartalmaz néhány balesetveszélyes elemet, amit Pepe, Khedira vagy éppen Marcelo Mourinho segítségével eltüntethet. Aprólékos munka lesz, de higgyék el, megéri.

A Real számára tehát majdnem minden adott ahhoz, hogy még komolyabb vetélytársa legyen a Guardiola vezette Barcelonának, idővel akár arra is lehet esélye, hogy letaszítsa Messiéket a trónról. Egyvalami hiányzik csupán a madridiakból – a kudarctűrő képesség. Nem is elsősorban a játékosokból, hanem abból az emberből, aki tanítja, képezi őket, akinek isszák a szavait és a tűzbe mennének érte. Mou valóban csúcsfej a szakmában, ahol eddig dolgozott, ott tisztelték és ünnepelték, Portugáliában, Angliában és Olaszországban nem csak a Porto, a Chelsea és az Inter szurkolói, hanem az ellenfelek is elismerték az ő és csapata tudását. Ám mint minden zseninek, neki is van flugja, bár ami mostanában, kiváltképp az El Clásicókon kijön belőle, az több, mint szórakozottság. Megkockáztatom, ha nem is kóros, és visszafordíthatatlan, de mindenképpen kezelendő esetről van szó.

MourinhoA portugálon már a tavaszi derbik után is látszott, hogy nem tudja helyén kezelni a sikertelenséget, mintha a Real-szint, egészen pontosan a klub hagyományait és eredményeit tükröző elvárás meghaladná a kvalitásait, nem elsősorban szakmai, hanem mentális szempontból. Ez a kettő azonban, mint az élet oly sok területén, a futballban is szorosan kapcsolódik egymáshoz. Azt ugyanis még valahogy le tudta nyeletni a blancókkal, hogy a jövetelével elvesztette az amúgy is egyre halványuló arc(ulat)át a csapat, és az eredménykényszer lassan de biztosan kiöli a Real játékából a ,,madridi stílust”, ám az már elnöki szinten is elgondolkodtató, hogy az olykor túlzott agresszivitásba átcsapó keménység miatt a világ leggazdagabb és legnépszerűbb(?) klubja tömegesen veszíthet népszerűségéből.

Persze, sokan nyilván azt mondják erre, hogy ha a csapat megnyeri majd a bajnokságot és/vagy a BL-t, akkor még ez is belefér. Lehet, hogy igazuk van, abban viszont biztos vagyok, hogy ha Mourinho, miután letölti majd a szerdai fülcsípésért járó büntetését, nem beszélget el magával, és nem szab gátat indulatainak, akkor annak nem csak ő, hanem a Real Madrid is kárvallottja lesz, ergo a csúcstámadás kerülhet veszélybe.

José mesternek nem kell mást tennie, mint egy-egy a szerdaihoz hasonló idegállapot közepette, elmormolnia magában egy másik latin közmondást: "cogito, ergo sum" (gondolkodom, tehát vagyok).
Vagy ha ez nem megy, tudományosan kellene közelíteni a problémához. A pszichológusok szerint (is) legtöbben kellemetlen élményként élik meg a kudarcot, mások viszont megtalálják a kihívást a problémákban. Mivel a kudarctűrés a személyiségnek egy érettségi faktora, ez a képesség fejleszthető. Akinek jó az önértékelése, az a probléma megoldásán gondolkodik, nem öntik el az érzelmek, és képes a kudarc okozta feszültséget a problémamegoldás szolgálatába állítani.
Csupán ennyi hiányzik a ,,madridi Mourinhóból”, ez viszont bőven elég ahhoz, hogy zsákutcába vezesse a Realt.

Kár lenne – mindkettőért.

megosztom