NB I

Siófokon sem tudott nyerni a Videoton

megosztom

Az OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Siófok vendégeként 0-0-ás döntetlent játszott a címvédő Videoton csapata.

A székesfehérváriak utoljára 1997-ben tudtak nyerni a Siófok vendégeként, a hétvégén Debrecenben vereséget szenvedő címvédőnek tehát hosszú sorozatot kellett volna megszakítania, hogy a vetélytársak nyomába eredhessen.

Küzdelem volt, gól nem a találkozón
A "győzelmi kényszer" ellenére nem kezdett valami erősen a Videoton, bár a brazil Alvesnek azért akadtak lehetőségei. Az első komolyabb gólszerzési esély a hazaiak előtt adódott: a vendégek labdát veszítettek a kapujuktól nem messze, a megszerzett labda a blokkról Sowunmi elé került,  aki viszont 7 méterről fölé lőtt.  A 17. percben a több külföldi csapattal is hírbe hozott Alves került ziccerbe, miután Elek lövése Milintéről elé pattant, azonban a magyar gólkirály 5 méterről célt tévesztett. A félidő hajrájában újra Sowunmi előtt adódott sansz, de a Ciprusról visszatért támadót Vaskó az utolsó pillanatban szerelte. Az első félidőben a Videoton birtokolta többet a labdát, de veszélyesebben mégis a Siófok játszott. 

A fordulást követően sokáig nem forogtak veszélyben a csapatok kapui, majd a 60. perctől egyre veszélyesebbé vált a Siófok. A mezőnyfölény ellenére azonban Sowunmiék próbálkozásait rendre hatástalanította a fehérvári védelem. Paulo Sousa Vasziljevicset, Nikolicsot és Sándort is pályára küldte a hajrára, amitől némileg támadóbb felfogásban futballozott a Videoton. Ugyan a mérkőzés hátralévő részében még akadtak helyzetek mindkét oldalon, gólt egyik csapatnak sem sikerült szereznie.

A Videoton ezúttal sem tudott nyerni a Siófok vendégeként, viszont megszerezte első döntetlenjét a bajnokságban. A Balaton-partiak a múlt héten az ezüstérmes Pakssal, most pedig az aranyérmes fehérváriakkal is partiban voltak, aminek - akárcsak hétvégén - ezúttal is egy pont a hozadéka.

OTP Bank Liga 1. forduló - elhalasztott mérkőzés
BFC Siófok - Videoton FC 0-0
Siófok, 5000 néző V:Farkas Á.
BFC Siófok: Milinte - Mogyorósi, Fehér, Melczer, Tusori, Kecskés (Lengyel 90.) , Sowunmi, Nyári, Huszák (Horváth 79.) , Haraszti (Lattenstein 83.), Kiss Vezetőedző: Mihalecz István
Videoton FC: Tujvel - Brachi, Vaskó, Horváth, Hector - Nagy, Polonkai, Mitrovics (Vasziljevics 56.), Elek (Sándor), Walter (Nikolics 60.) - Alves Vezetőedző: Paulo Sousa
megosztom