Kosárlabda

A válogatott korábbi irányítója szerint türelmesebb játékra van szükség

megosztom

Portugáliában és Szolnokon is vereséget szenvedett a magyar férfi kosárlabda válogatott az Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésein, de nemzeti csapatunk korábbi irányítója szerint fegyelmezett játékkal megnyerhető a hátralévő két találkozó.

A magyar válogatott korábbi irányítója a bb1.hu szaklapnak nyilatkozva elmondta: Mészáros Lajos együttesének eredménytelensége a rutintalanság és a türelmetlenség számlájára írható.

"Csalódott vagyok, csak úgy mint mindenki más. Főleg a portugálok elleni meccs miatt, mert egy nagyon gyengén játszó válogatott vert meg minket. Ami leginkább kiütközött mind a két találkozón, hogy a felállt védelem ellen nagyon gyengén megy a játék. Ebben kellene türelmesebbnek lenni. Fegyelmezettebb, pontosabb játékkal kellene ilyenkor előrukkolni, megtartva persze a lelkes védekezést, amit a második meccsen is mutattunk. Ha ez menni fog, akkor mind a két, még hátralévő meccs meg lehet. Ehhez persze azért a végjátékban hideg fej kell majd, fontos, hogy jó embernél legyen a labda, aki jó döntést hozva fejezi be a támadásokat" - mondta a több külföldi csapatban és számos hazai egyesületben is megforduló játékos.

megosztom