Átigazolás

A Tottenhamben köthet ki Adebayor

A Tottenham menedzsere, Harry Redknapp újságíróknak megerősítette, hogy klubja tárgyalásokat folytat a Manchester Cityben létszámfelettivé vált Emmanuel Adebayor szerződtetéséről.

A Tottenhamben köthet ki Adebayor

"Nem tudom, milyen stádiumban vannak a tárgyalások, ez az elnök hatáskörébe tartozik" - mondta a menedzser, aki reméli, hogy Adebayor már jövő hétfőn, a Manchester United elleni szezonnyitón (az Everton elleni bajnokit a londoni zavargások miatt későbbre halasztották) rendelkezésére állhat.

Roberto Mancini, a City menedzsere nem számít a 27 éves togói csatárra, akinek így új munkaadó után kell néznie - a kékmezeseknél Carlos Tévez, Sergio Agüero, Edin Dzeko és Mario Balotelli is megelőzi a sorban. Adebayor tavasszal a Real Madridot erősítette kölcsönben, ahol 14 mérkőzésen öt gólt szerzett, de teljesítményével nem győzte meg José Mourinhót a végleges szerződtetésről, és elsősorban a sérült Gonzalo Higuaín helyettesének szánták.

A Tottenhamba való igazolásának fizetési igénye a kulcsa, Manchesterben 170 ezer fontot keresett hetente, a Spurs ennek a felét, 85 ezret tudna biztosítani.