NB I előzetes

Hangulatkeltés, eurómilliók, egyéniségek - szuperrangadó Debrecenben

  • Göbölyös János

Vasárnap két mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 5. fordulója. A hétvége, de talán az egész idény legnagyobb rangadóját Debrecenben játsszák, ahol az eddig százszázalékos DVSC az előző szezon bajnokát, a Videotont fogadja.

Ez a jegy-ügy nem kellett volna. Bár, ha jól belegondolunk, egy-egy csúcsrangadó velejárója a mesterséges hangulatkeltés, hogy aztán ezt mi módon érik el a felek, azt az adott közeg futballkultúrája válogatja. Itt most látszólag kizárólag pénzügyi síkon folyik a vita, kérdés, mennyire volt etikus a Debrecen részéről az előzetesen 1200 forintért meghirdetett belépőket 2000 forintos áron kinyomtatni és elküldeni Fehérvárra. A Videotonhoz eljuttatott tiketteket természetesen így is elkapkodták, a hirtelen ötlettől vezérelt pénzszerzési akciót pedig majd az MLSZ kivizsgálja. A történet arra mindenképpen jó volt, hogy a szurkolókat még inkább felspannolja a rangadó előtt, az viszont a két csapaton múlik, hogy maga a meccs is szinten tartja-e az adrenalinszintjüket.

Adamo Coulibaly és Vaskó Tamás küzdenek a labdáért a Videoton-Debrecen mérkőzésen a labdarúgó NB I-ben Székesfehérváron a Sóstói Stadionban 2011 tavaszán

Debrecenben minden adott ahhoz, hogy európai mércével is értékelhető futballt lásson a tízezres közönség, a Loki és a Vidi ugyanis nem csak anyagi szempontból, de a keret erősségének tekintetében is kimagaslik a mezőnyből. Utóbbi összevetésben a fehérvári klub vezet, a transfermakt.de kimutatása szerint a játékosok összértéke 12 millió euró, míg a debrecenieké 9,1 millió. Más kérdés, hogy ezek szerint mondjuk Dzsudzsák Balázs egyedül annyit ér, mint a teljes Videoton, de ez egy másik történet, semmi köze a vasárnapi derbihez. Meg egyébként is, nem a csapatok ára fog dönteni, számos más olyan szakmai tényező van, ami meghatározhatja a találkozó kimenetelét.

Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy az elmúlt hetekben melyik edzőnek sikerült jobban csapattá formálni a kisebb-nagyobb mértékben átalakult keretet, az új labdarúgók mennyire passzolnak a játékrendszerbe, képesek-e alkalmazkodni az adott szerkezethez, taktikához. Ha az eddigi eredményeket nézzük, ebben a szegmensben a DVSC áll jobban, a pontveszteség nélkül lehozott négy bajnoki mérkőzés, ellentétben a három pontot már elherdált Videotonnal a hazai csapat esélyeit növeli.

OTP Bank Liga, 5. forduló
DVSC-TEVA - Videoton
Debrecen, 08.14., vasárnap, 16.00 (M1)
Vezeti: Kassai Viktor (Erős G., Kispál R.)
Hathárom-tipp: x

Lehet persze sorolni a neveket, számolni a milliókat, találgatni a felállást és a taktikát, a mérkőzés háromesélyes, az nyer, aki a kilencvenegynéhány perc alatt jobban koncentrál a feladatra, és ott, akkor a legtöbbet képes kihozni magából.

Az edzők a két klub honlapján nyilatkoztak a rangadó előtt, nem meglepő, hogy mindketten nyerni akarnak.

"Mi mindig győzelemre játszunk, nem számít, ki az ellenfél, és hogy otthon, vagy idegenben lépünk pályára" - jegyezte meg Kondás Elemér, a debreceniek szakvezetője. - "Most is az a célunk, hogy megszerezzük a három pontot. Remélhetőleg jó mérkőzés lesz, amelyet nagy létszámú közönség előtt játszhatunk le. Bízunk benne, hogy csakúgy, mint a Ferencváros ellen, most is telt ház lesz. Óriási segítség lenne a játékosoknak, mert plusz motivációt ad nekik. A Videoton jó csapat, három bajnokija volt eddig, ebből kettőt megnyert, de nekünk ugyanazt a játékot kell produkálnunk, mint eddig: alázattal, akarattal, határozottsággal futballozni."

"Nem lesz könnyű dolgunk, tisztában vagyok vele, hogy 2004 óta a Videotonnak nem sok sikerélménye volt a Debrecen ellen, különösen idegenben" - nyilatkozta Paulo Sousa, a fehérváriak mestere. - "Ha megnézzük a statisztikát, a legutóbbi tizenhat meccsből mindössze kétszer sikerült nyernünk, és kétszer döntetlent játszottunk ellenük, azt is hazai pályán értük el. Most azonban szakítani szeretnénk ezzel a rossz hagyománnyal, arra készülünk, hogy elhozzuk a három pontot. Felkészültünk az ellenfélből, erős, összeszokott, érett együttessel találkozunk, szóval nem lesz könnyű, ha pontokat akarunk elhozni Debrecenből. Jó döntéseket kell hoznunk, fantasztikusan játszanunk egyénileg és csapatként egyaránt. Örülök, hogy ilyen komoly ellenféllel kell megküzdenünk, mert csak az ilyen egységes, jól összerakott csapatok ellen tudunk fejlődni."

A vidi.hu megkérdezett három korábbi szövetségi kapitányt is a rangadóval kapcsolatban, ők egyebek között az alábbiakat nyilatkozták:

Várhidi Péter: "Kiélezett mérkőzésre számítok, hiszen a DVSC, ha nem is várakozáson felül, de nagyon kiegyensúlyozottan kezdte ezt a bajnokságot. Mindkét csapatban vannak olyan játékosok, akik kiváló egyéni teljesítményükkel képesek lehetnek eldönteni egy-egy mérkőzést, de Coulibaly eltiltása miatt ezen a téren most jobban áll a Videoton."

Bozsik Péter: "Nagyon jó mérkőzést várok, bízom benne, hogy nem csak nevében lesz szuperrangadó, hanem tényleg egy szuper rangadót láthatunk majd vasárnap délután. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy döntetlen lesz, de egy nagyon élvezetes, közönségszórakoztató mérkőzésen születik meg ez a döntetlen."

Gellei Imre: "Parádésan kezdte a szezont a DVSC, visszatért az az életérzésük, ami egy éve is jellemezte őket. Biztos, hogy kitűnő mérkőzést fog játszani a két csapat. Otthon végig kezdeményeznie kell majd a Debrecennek, azonban Coulibaly hiányát szerintem meg fogják érezni a hazaiak. Úgy gondolom, a Vidi képes lehet gyorsabb ritmusban focizni, ezáltal akár tartósan is nyomást gyakorolhat a hazai kapura."

Forma index (a legutóbbi öt mérkőzés alapján)
Debrecen-Videoton
  ellenfél eredmény pontszám
DVSC      
  Vasas 5-2 2
  FC Branesti 4-1 2
  Zalaegerszeg 2-0 2,50
  Ferencváros 1-0 2
  Kecskemét 1-0 2,50
Aktuális forma-index*     2,20
VIDEOTON      
  Sturm Graz 0-2 0
  Sturm Graz 3-2 3
  Paks 4-0 2
  Kaposvár 0-2 0
  Diósgyőr 2-0 2
Aktuális forma-index*     1,40

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Forma index-számítás
Az egyes mérkőzésekért adható pontok
Bajnokok Ligája 3,0(1,50)
Európa Liga 2,5(1,25)
NB I 2,0(1,00)
Magyar Kupa 2,0(1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0(1,00)
Szuperkupa 1,5(0,75)
Ligakupa 1,0(0,50)
Egyéb hazai 1,0(0,50)