London 2012

Megvan a magyar csapat szálláshelye az olimpiai faluban

  • MTI

A főbejárattal szemben található sétány végén, egy 12 emeltes épületben, mintegy 350 méterre az étteremtől és közvetlenül a poliklinika szomszédságban lesz a magyar csapat szálláshelye az olimpiai faluban a jövő évi londoni nyári játékok idején.

A magyar ötkarikás szervezet (MOB) honlapjának szombati beszámolója szerint a szálláshelyet a legelsők között sikerült lefoglalni. A végleges szoba- és ágyszámot a versenyzői csapat nagysága alapján határozzák majd meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásaival és a vonatkozó akkreditációs szabályokkal összhangban.

Eldőlt az is, hogy előreláthatólag két nappal a játékok megnyitója előtt, 2012. július 25-én 14 órakor lesz a tradicionális zászlófelvonás és a magyar csapat köszöntése az olimpiai faluban.

Az e heti londoni csapatvezetői értekezleten - melyen a MOB-ot Molnár Zoltán főtitkár és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte - több fontos dátumot ismertettek a résztvevőkkel. Az akkreditációs határidő március 23., a nevezési határidő pedig július 9. Mindkét esetben a mulasztás a részvételi jog elvesztésével járhat.

A magyar csapat előzetes regisztrációjára nagy valószínűséggel április 16. és május 4. között az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének (EOC) budapesti konferenciája keretében kerül sor, a véglegesre pedig már az olimpiai faluban az előzetes bejelentkezés alapján július 11-én vagy 12-én.

A csapatvezetői értekezleten a szervezőbizottság (LOCOG) - az egyes területek illetékeseinek közreműködésével - 205 tagország képviselőit tájékoztatta az elvégzett munkáról és a tervekről.