NB I előzetes

Aczél csatárt avathat, Csank kapust cserél

  • Göbölyös János

Az OTP Liga 5. fordulójában szombaton hat mérkőzést rendeznek. A nyugat-dunántúli rangadót Szombathelyen játsszák, az egy döntetlennel szerénykedő Haladás a pont nélküli Zalaegerszeget fogadja.

Olyan ez mint a Fradi-Újpest, csak valamivel szerényebb kivitelben. A Haladás és a Zalaegerszeg szurkolói évente minimum kétszer maximálisan kitesznek magukért, hetekkel, hónapokkal korábban már készülődnek a nagy derbire. Ezúttal Szombathelyre összpontosít a két tábor (és a rendőrség), ahhoz viszont hogy valóban rangadó jelleget öltsön a mérkőzés, a csapatoknak is be kellene szállni a buliba. Futballozni kéne, méghozzá úgy, ahogyan azt mondjuk tavasszal tették, merthogy a Zete eddigi produkciója szó szerint nulla, de a Hali sem dicsekedhet azzal az egy ponttal, amit a múlt héten a Vasas ellen kapart össze.OTP Bank Liga 5. forduló
Haladás Sopron Bank–ZTE FC Szombathely, 08.13., szombat, 19.00 Vezeti: Solymosi Péter (Kelemen A., Horváth R.)
Hathárom-tipp: x
Mindenki abban bízik, hogy a nyugat-dunántúli rangadó más, a két csapat helyezésétől függetlenül akár a forduló mérkőzése is kikerekedhet az összecsapásból. Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője a haladasfc.nyugat.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy a sok sérült csak nehezíti a helyzetet, ennek ellenére a cél egyértelmű:
Közhely, de hát mit várnék egy meccstől? – tette fel a költői kérdést Aczél. – Természetesen győzelmet. Az első négy találkozótól is azt vártam. Sajnos, eddig csak egy pontot szereztünk, ez elfogadhatatlan, nem jó teljesítmény. Hazai pályán nekünk most mindenféleképpen javítanunk kell. Senkit ne tévesszen meg, hogy a Zalaegerszeg négy mérkőzésből négyet vesztett el, és hogy talán még nálunk is nehezebb helyzetben van. Ez legyen az ő problémájuk. Biztos vagyok benne, hogy erre a találkozóra összekapja magát a Zete, hiszen tudjuk, hogy mit jelent a két csapat rangadója. Ugyanezt várom a saját csapatomtól is, el kell felejteni azt, hogy mi történt eddig. A Vasas ellen végre szereztünk egy pontot, lehoztuk kapott gól nélkül a meccset. Ez erőt kell, hogy adjon, reményeink szerint sok szurkoló előtt ezt a mérkőzést megnyerjük.
A héten a Haladás leigazolta a Videotontól Goran Vujovicsot, így Aczél akár pályára is küldheti új csatárát a Zalaegerszeg ellen:
Nem a legszerencsésebb időpontban jött hozzánk Goran, hiszen eddig egy edzésen láttam – folytatta a szombathelyi tréner. - Elmondása szerint hétfőn és kedden ő is megkapta a terhelést Fehérváron. Szerdán jó fél órát beszélgettem vele, a családjáról, az életéről, az elhivatottságáról, a gondolatairól, hogy mit várok el tőle és természetesen hogy ő mit vár el Szombathelytől. Nagyon jót beszélgettünk, normális, tiszta tekintetű srácnak ismertem meg. Utána edzettünk egy órát, látszott, hogy nagyon érzi a kaput, de hát ezt tudtuk róla, ezért szerettük volna leigazolni. Ki kell hozzam belőle a montenegrói vért, nem tudom elképzelni, hogy ne sikerüljön. Biztos, hogy jó lesz a kapcsolatunk, legalábbis addig, amíg látom, hogy mindent megtesz a Haladás sikeréért.

A nyugati rangadón lehet, hogy nem Vlaszák Géza áll majd a ZTE kapujában
Csank János is valami hasonlót szeretne látni az ő játékosain. A ZTE vezetőedzője éppen azt hiányolta a múlt héten, hogy a nehéz helyzetekben rendszerint mindig volt néhány labdarúgója, akire tudott támaszkodni, most azonban mintha elfogytak volna mellőle az ilyen futballisták. Csank a ztefc.hu-n elmondta, abban bízik, hogy most, a rangadón változik a helyzet: 
- A Haladás ellen mindig nagy csatát vív a csapat, a két szomszédvár régóta nagy erőket mozgósít egy-egy bajnoki találkozóra. A vasiak sem állnak nálunk lényegesen jobban, nekik viszont már megvan az első pontjuk. Azt kértem a játékosoktól, hogy próbáljunk meg nyugodtan futballozni, mert az ilyen találkozókon a fegyelmezettség és a higgadtság aranyat ér. Az utóbbi hetek nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna. Látni kell azt is, hogy sikercsapatokkal játszottunk: a DVTK, a Debrecen, a Pécs és a Honvéd is menetel a bajnokság e szakaszában. Nekünk sok a sérültünk, és ahogy ilyenkor lenni szokott, semmi sem jön össze. Pécsen kaptunk egy olyan 11-est, ami szerintem nem volt jogos, a Honvéd ellen pedig az elején kihagytunk két nagy ziccert, majd a bíró nem adott meg nekünk egy büntetőt. Magyarázkodásnak tűnhet, de amikor egy csapat rossz passzban van, az ilyen apróságok döntő tényezőkké lépnek elő, és sok év tapasztalata alapján mondhatom, velejárói az ilyen nehéz időszakoknak.
Csank János ezután külön kitért két kulcsjátékosára, a kapus Vlaszák Gézáról és a középpályás Djordje Kamberről beszélt:
- Az utóbbi hetekben sok gólt kaptunk, és nem azért, mert Vlaszák elfelejtett védeni. Mégis úgy érzem, új impulzusokra van szükség, ezért a Haladás ellen Jahics véd. Azt nem mondom, hogy csak hátul vannak gondok, mert a csapatvédekezésünk nem működött igazán. Nem értem, hogy profi játékosok egy-egy rossz megoldás után miért bizonytalanodnak el azonnal. Itt van Kamber esete, kiváló futballista, de az átigazolási időszakok környékén időről-időre megzavarodik, és olyan dolgokat vállal fel a pályán, ami nem az ő feladata. Pár meccs után eddig mindig lehiggadt, és újra nagyszerű játékkal segítette a csapatot, remélem, így lesz most is. A többiektől is hiába kérem, hogy ne vállaljanak kockázatot, járassák nyugodtan a labdát, gyűjtsék az önbizalmat, hogy az adódó lehetőségeknél legyen bátorságuk. A Haladás elleni meccs nagy valószínűséggel sok nézőt vonz, ez pedig a jó versenyző típusú labdarúgóknak plusz motivációt jelent. Remélem, ilyen játékos nálunk van több.

Forma-index*
(az elmúlt öt mérkőzés alapján)
ellenfél eredmény pontszám
HALADÁS      
Soproni VSE 2-0 1  
PMFC 0-1 0  
Honvéd 2-4 0  
Győr 0-1 0  
Vasas 0-0 1,25  
Aktuális forma-index*   0,45  
ZTE      
Sopron 1-3 0  
Diósgyőr 1-4 0  
Debrecen 0-2 0  
Pécs 1-2 0  
Honvéd 0-4 0  
Aktuális forma-index*   0,00  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0(1,50)
Európa Liga 2,5(1,25)
NB I 2,0(1,00)
Magyar Kupa 2,0(1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0(1,00)
Szuperkupa 1,5(0,75)
Ligakupa 1,0(0,50)
Egyéb hazai 1,0(0,50)