Bundabotrány

Szabadlábon védekezhet az újabb gyanúsított

  • MTI

Szabadlábon védekezhet az az aktív labdarúgó, akit csütörtökön vesztegetéssel és felbujtóként elkövetett hamis tanúzással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Ezzel együtt nyolcra emelkedett a bundabotrány hazai gyanúsítottainak száma.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-nek annyit mondott, hogy egy most is aktív játékost hallgattak ki, és gyanúsítottak meg egy rendbeli vesztegetéssel és egy rendbeli, felbujtóként elkövetett hamis tanúzással. Nevet nem közölt, a Nemzeti Sport információ szerint a Videotontól eltanácsolt, tavasszal a Vasasnál kölcsönben szereplő P. Csabáról van szó.   

Amint a szóvivő közölte: a futballista élt a hallgatás jogával, nem tett vallomást, tagadta a bűncselekmény elkövetését, és nem tett panaszt a gyanúsítás ellen. A játékos szabadlábon védekezhet.   

Így nyolcra emelkedett a labdarúgó-bundabotrány hazai gyanúsítottainak száma. Az ügy korábbi hét gyanúsítottjának előzetes letartóztatását még június 30-án rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt eljárás alá vont K. Zoltán és társai ügyében K. Zoltán, L. Mátyás, H. Gábor, Cs. János, S. Krisztián és M. Tamás László az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. október 30. napjáig marad előzetes letartóztatásban, mivel a bíróság szerint valamennyi gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye. K. Zoltán és L. Mátyás vonatkozásában emellett a bűnismétlés veszélye is fennáll. A hetedik gyanúsított, L. Kolos előzetes letartóztatását két héttel ezelőtt - ugyancsak az ügyészség kezdeményezésére - megszüntette a bíróság, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.    

Fazekas Géza még akkor elmondta: a gyanúsítottak közül hárman jelenlegi vagy volt labdarúgók (ez a szám most négyre emelkedett), míg négyen jelenleg is aktív játékvezetők, és a szervezet magyarországi vezetőjének nevezte K. Zoltánt.   

A személyeket azzal gyanúsítják, hogy egy nemzetközi, távol-keleti központból kiinduló szervezet tagjaiként meccseket igyekeztek befolyásolni annak érdekében, hogy ázsiai kötődésű fogadóirodákban sportfogadásokon jelentős nyereményekre tegyenek szert.   

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán jelentette be, hogy három magyar játékvezetőt - Lengyel Kolost, Selmeczi Krisztiánt és Csák Jánost - örökre eltiltott minden futballal kapcsolatos tevékenységtől. Az érintettek engedély nélkül működtek közre február 9-én az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, a törökországi Antalyában. A bundagyanús találkozó 2-2-es döntetlennel zárult, s valamennyi gól 11-esből született.