Férfi kézilabda

Középpontban az olimpiai selejtező - Mocsai Lajos

  • MTI

Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint jelentős feladatok várnak a 2011/12-es idényben a magyar férfi kézilabda-válogatottra, és a középpontban a londoni olimpiai részvétel kivívása áll.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a középpontban a londoni olimpiai részvétel kivívása állAz MKB Veszprém élén is dolgozó szakember a magyar szövetség honlapjának pénteken úgy nyilatkozott, hogy a válogatott szezonbeli első programja majd novemberben lesz, amikor is Szerbiában - a januári Eb helyszínein - találkozik a házigazda együttes mellett a horvát és a cseh nemzeti csapattal is.
   
December 20. és 22. között a felvidéki Galgócon (Hlohovec) a Karácsony Kupa keretében a szlovák, a cseh és a lengyel válogatott lesz az ellenfél.
   
Amint Mocsai megjegyezte: január elején a német szövetségtől kapott meghívás alapján párosmeccset játszanak, de elképzelhető, hogy a németek végül egy négyestornát rendeznek.
   
A kapitány szerint a január 15. és 29. közötti szerbiai Eb-n a csapatát nem nyomja az a teher, hogy olimpiai selejtezőt érő helyen kell zárnia, hiszen a tavalyi világbajnoki hetedik helyezéssel ez biztossá vált. Hozzátette: elismerik az Európa-bajnokság jelentőségét, és egyben nagyon jó felkészülési lehetőséget jelent a magyar válogatott számára a legfontosabb feladatra, a mindent meghatározó olimpiai selejtezőre.

A magyar férfi kézilabda-válogatott tervezett programja a 2011/12-es idényben:
november 3-6., Négy Nemzet Tornája, Szerbia (ellenfelek: Szerbia, Horvátország, Csehország)
december 20-22., Karácsony Kupa, Galgóc (ellenfelek: Szlovákia, Csehország, Lengyelország)
január 6-8., felkészülési mérkőzések, Németország
január 15-29., Szerbia (csoportellenfelek: Oroszország, Spanyolország, Franciaország)
április 6-8., olimpiai selejtezőtorna (a helyszín és a három ellenfél az Eb után válik ismertté)