Jégkorong

A Budapest Stars korábbi edzője lett az új tréner Dunaújvárosban

  • MTI

A kanadai Glen Williamson lett a dunaújvárosi Dab.Docler jégkorongcsapatának a vezetőedzője.

Az 56 esztendős szakember csütörtökön írta alá az egy évre szóló szerződését. A klub tájékoztatása szerint a tréner szeptember 5-én veszi át az együttest.

Williamson másodedzőként az NHL-es Winnipeg Jets, míg játékos-megfigyelőként a Los Angeles Kings alkalmazásában dolgozott, és volt a japán válogatott szövetségi kapitánya is, míg Európában a Frankfurt Lions másod-, valamint az Eisbären Berlin vezetőedzőjeként is dolgozott. Ezen kívül a svájci Lugano gárdáját irányította, ám a magyar jégkorongszurkolók a 2009/2010-es idényben ismerhették meg igazán, mikor a Budapest Stars együttesét vezette MOL Liga-aranyéremig, valamint a magyar bajnokság harmadik helyéig.

Elődje, a szintén kanadai JP MacCallum visszaköltözött a tengerentúlra.