Kezdésnek vizsgáljuk meg a Real Madrid átigazolási politikáját, az utóbbi tíz évben – hiszen az elképesztő méretek öltő költekezés elsősorban itt jelenik meg a szurkoló szemével is jól, tisztán láthatóan.
Nos, az elmúlt kerek egy évtizedben a Madrid vezetősége írd és mondd 957 millió eurót költött játékos-vásárlásra, miközben mindössze 309 milliós értékben adott el - a nettó egyenleg tehát -648 millió euró. Érdekes módon ennek az egyenlegnek a kétharmada, egészen pontosan 432 millió az elmúlt öt évben keletkezett, míg az általunk taglalt évtized első felében (2001-2006) csak 216 milliót bukott az átigazolási szezonokban a Real. Holott ugye, 2004-ig még tartott az ún. Galaktikus-korszak…
Nézzük akkor kicsit részletesebben is az átigazolási manővereket – a legtöbb becslés alapján úgy kalkulálhatunk, hogy a Real ez alatt az időszak alatt nem kevesebb, mint tíz játékost vásárolt 30 millió euró, vagy annál nagyobb összegért. Ez ugyebár átlagosan évente egy kiugróan magas vételárú játékost jelent. A lista ugyan nem biztos, hogy tűpontos (lévén van jónéhány üzlet, ahol a pontos vételárat nem hozza nyilvánosságra a két csapat), viszont olyan távol sem állhat a valóságtól, lévén azért az internet által uralt világban már nem nagyon lőnek mellé az informátorok. Tehát a majdnem egy egész csapatra való „gyöngyszem” (az értékek euróban vannak): Cristiano Ronaldo, 96 millió; Zidane, 75 millió; Kaká, 67 millió; Figo, 60 millió; Ronaldo, 45 millió; Robben, 36 millió; Beckham 35 millió; Benzema, 35 millió; Xabi Alonso, 30 millió; Pepe, 30 millió.
A Real Madrid minden évben vagyonokat költ játékosvásárlásra
Ezeken felül jócskán költött még persze a királyi gárda, például arra, hogy a fentiekhez képest aprópénzért elszipkázza a kisebb spanyol csapatok tehetségeit (akik közül nem egy egyébként az ő neveltjük volt). Csak néhány példa: Canales, Esteban Granero, Pedro Leon. Könnyen lehet egyébként, hogy ez a fajta mellékszál (nevezzük B-tervnek) pusztán arra irányul, hogy a kisebb csapatok ne tudják megtartani a tehetségeiket, és azok inkább üldögéljenek a Real kispadján, minthogy potenciális veszélyforrást jelentsenek a bajnokságban. Nem lenne példátlan, a Bayern München évekig, évtizedekig vitt hasonló stratégiát a Bundesligában.
Az elmúlt öt esztendőben produkált -432 milliós egyenleg egyébként az összes európai csapatot figyelembe véve a második legrosszabb (nem meglepő módon a City hasít az élen 460 millió eurós veszteséggel), jóval túlszárnyalja a Barcelona már citált 385 milliós, vagy éppen a Chelsea 175 milliós veszteségét. Érdekes módon a listán nagyon jól áll a Milan, amelyik elsősorban a Kaka-üzletnek köszönhetően az elmúlt öt esztendőt tekintve plusszal zárta az átigazolási időszakokat.
A Realnál többet csak a Manchester City bukott az igazolásokon
Persze az ilyen számadatok citálása során nem szabad elfeledkeznünk az alapvető piaci mechanizmusokról sem - bármilyen jól hangzik tehát azt állítani, hogy a Real eszetlenül költekezik az átigazolási szezonokban, előtte inkább gondolkozzunk. Például azon, hogy vajon miképpen tud venni és eladni játékost egy Real Madrid-kaliberű klub. Ha valaki iránt a királyi gárda érdeklődik, az egyből jelentősen dob a játékos árán (Raphael Varane, 18 éves, 10 millió euró), ha viszont a Real éppen el szeretne passzolni valakit, annak az az üzenete, hogy a játékos nagyon olcsón elvihető, hiszen a madridiak szabadulni akarnak tőle (Ezequiel Garay 5 millióért lett a Benficáé, Lassana Diarra sem kell 20 millióért a Tottenhamnek) - így természetesen szinte lehetetlen kivitelezni, hogy pluszos átigazolási mérleg jöjjön ki egy nagyobb időszak végére.
Persze ez Madridban például nem is cél.
És, hogy miért ragoztam ennyire hosszan az Real átigazolási összegeit, és az ezeken elszenvedett veszteségeket? Mert a klub adóssága jórészt abból fakad, hogy ezeket a transzfereket hitelből és banki kölcsönből próbálta fedezni. A helyzet persze nem ennyire egyértelmű, maradjunk annyiban, hogy a Real helyzete korántsem annyira rossz, mint az néhány adatból tűnhet, kilátástalannak pedig semmiképpen nem nevezhető. Igazság szerint majdnem minden azon múlik, hogy éppen mit definiálunk adósságként - persze ezt már láttuk a sorozat első részében, a Barcelona esetében is.
A Real Madrid meccseinél csak négy klub rangadóira jár több néző
A legegyszerűbb esetet és adatot vizsgálva a Real Madridnak 167 millió euró bruttó adóssága van - ami tekintve az éves bevételt, egyáltalán nem rossz, úgy pedig főképp nem, hogy 2009 előtt például egyáltalán nem volt adóssága a klubnak. A kölcsönöket tehát 2009 nyarán vette fel a csapat, amikor is éppen azon voltak, hogy megszerezzék Cristiano Ronaldót valamint Kakát, és rekordösszegnek számító 250 millió eurót költöttek el egyetlen időszak alatt. Az ehhez szükséges pénz nagy részét a Caja Madrid és a Banco Santander kölcsönein keresztül tudta előteremteni Florentino Pérez. Mivel a két bank vezetője igencsak szoros (mondhatni baráti) kapcsolatban áll Pérezzel, illetve mivel a kockázati ráta sem túl magas (lévén mégiscsak a Real Madridról van szó) a kamatok nem verdesik az eget. Viszont a szerződések értelmében a kölcsönkapott pénzösszeget 2015 végére vissza kell fizetnie a madridi klubnak, ráadásul a futamidő során egyre emelkedő részletekben. Magyarán szólva, az eddig eltelt két év volt a legkényelmesebb és a legkönnyebb a törlesztés szempontjából.
Itt érdemes figyelembe venni, hogy a Realnak van mintegy 93 millió euróra tehető készpénz-egyenlege is, így pedig a valódi adósság csak mintegy 74 millió euróra tehető. A Real Madrid hivatalos tájékoztatása szerint ez a pénzösszeg (összhangban a 2010/2011-es szezon cash flow kimutatásaival) „éppen elegendő lesz arra, hogy a fennálló adósságot a klub kezelni tudja, és elejét vegye a negatív folyamatok beindulásának.”
Még egyszer hangsúlyozom, ez a klub hivatalos állásfoglalása - nyilván dőreség lett volna azt várni, hogy valami negatív kicsengésű mondókával rukkolnak elő.
No, de nézzük más szempontból a témát - vagyis magát az adóssághalmazt. Az UEFA definíciói szerint vizsgálva ugyanis a Real adóssága a bankházak felé már 185 millió euróra rúg. Ez azért különösen érdekes, mert az európai szövetség nyilván a saját rendszerét fogja alkalmazni akkor, amikor átveszi a jelképes ellenőrzést a csapatok költekezése felett a pénzügyi fair play rendszer két év múlva esedékes bevezetésekor. Voltaképpen tehát akármit is mond Pérez, azzal az adósságkupaccal kell számolnia, amivel az UEFA is. A saját érdekében.
Még árnyaltabb a kép, ha a Real adósságaiba belevesszük a stadionra terhelt hitelt is, ami jelen pillanatban éppen 245 millió euróra löki fel az összeget. Ez persze már egy jelentősen kozmetikázott adat, egy évvel korábban még ennél 25 %-kal több, 327 millió állt az adósságrovat melletti rubrikában. Az eredmény tehát nem kicsi, azonban így sem éri el azt, amit Pérez ígért: a presidente 210 millióra akarta lefaragni az adósságállományt tokkal vonóval együtt.
Teljesen összekuszálja a szálakat, ha megmagyarázzuk, hogyan jön ki a rengeteg újságíró és szakértő szurkoló által emlegetett 660 milliós adósság-állomány. Nos, ez az egyáltalán nem hivatalos szám tartalmazza a kereskedelmi hitelezőktől kapott kölcsönöket, a céltartalékokat, a passzív és az aktív időbeli elhatárolásokat is. Ezekkel a számokkal azonban nem csak, hogy óvatosan kell bánni, de nagy jelentőséget sem kell tulajdonítani neki: az UEFA ugyanis határozottan kimondja pénzügyi fair play-ről szóló rendelkezésében, hogy ezek a kitételek nem számítanak bele a klub adóssághalmazába.
A Real Madrid adósságának alakulása
Ilyen alapon nézve a Manchester Unitednek például egészen elképesztő, 1,1 milliárd eurós adósságállományról kellene jelentést tennie, de a Barcelona sem büszkélkedhetne a maga 552 milliós kintlévőségével. Az adat „komolytalanságát” talán az jelzi leginkább, hogy a fenntartható gazdálkodás európai mintaképe, az Arsenal is 500 milliós adóssággal küzd e szerint a rendszer szerint.
A kulcs tehát az: ha adósságokat hasonlítunk össze, mindenképpen tegyük ezt ugyanolyan rendszer szerint számított adatokkal. Én amondó vagyok, használjuk az UEFA Fair Play rendszerének szisztémáját, hiszen alig néhány éven belül úgyis ez lesz az irányadó.
A sok adat és szám ellenére ugyanakkor marad a kérdés: vajon belerokkanhat az adóssághalmazba a Real Madrid? Egyetemlegesen igaz válasz természetesen nincs…
Először is ne feledjük el, hogy a Real korábban már szembenézett likviditási problémákkal: 2001-ben el kellett adnia az edzőközpontját, sőt az állam is segítséget nyújtott a klubnak, és csak ilyen eszközökkel sikerült stabilizálni a helyzetet. Elviekben például ehhez hasonló szituáció nem fordulhat elő, ha a Real folytatja a jelenlegi gazdálkodását.
Ha minden marad a régiben, a királyi gárda pedig halad a kijelölt úton, akkor semmiféle problémája nem lesz azzal, hogy megfeleljen a Fair Play rendszer kritériumainak. A Madrid produkálta az európai mezőny legjobb fizetőképességi rátáját (ez a nettó adósság és az EBIDTA-érték hányadosa), 3,1-ről 1,7-re tornázva „fel” magát. Ez mindenképpen beszédes adat, még akkor is, ha nem egyetlen fókuszpontja az UEFA követelmény-rendszerének, hiszen Platini kardoskodásának hála, a fizetések elmaradását is árgus szemekkel figyelik a szövetség pénzügyi ellenőrei. Persze ezt a csapást egy ügyes félmondattal el lehet hárítani: „Fizetés elhalasztva előzetes megállapodás alapján”. Használják is a klubok bőséggel a frázist…
Összességében tehát elmondhatjuk, a Real Madridnak nem valószínű, hogy gondot okozna az UEFA új rendszerének átvétele és teljesítése, elsősorban annak köszönhetően, hogy évek óta folyamatosan növekvő profitot képesek termelni. Magyarán szólva, hiába a nagy költekezés, ha a csapat még több bevételt hoz, az UEFA-nak nem lehet kivetnivalója a 250 milliós transzferek ellen sem. Papíron legalábbis…
Fenn áll persze annak a lehetősége, hogy a Real gazdasági pozíciója romlik, bevételei apadni kezdenek, és esetlegesen végzetes csökkenésbe kezdenek. Ekkor sem kell azonban azonnali összeomlásra gondolni, egyrészt azért, mert a Madrid van olyan jó helyzetben, hogy nyugodt manőverezésbe fogjon, másrészt pedig azért, mert a bankgaranciáknak köszönhetően a csődnek még csak rémképe sem vetődhetne fel a Santiago Bernabéu stadionban. Stefan Szymanski, a téma nagy szakértője például úgy fogalmazott „senki nem venné magának a bátorságot, hogy csődeljárást indítson a Real ellen. Nincs az a bank a világon.” Valószínűleg nem is tévedett.
Az igazi veszélyt a Real számára nem saját maga, hanem a spanyol gazdaság, és a spanyol liga folyamatos financiális gyengülése jelenti. A La Liga csapatai a 2009/2010-es szezonban összesen mintegy 100 millió eurós veszteséget könyvelhettek el átlagosan, ráadásul rengeteg helyen ütötték fel fejüket fizetési problémák is. Mindennek a tetejébe jön a spanyol gazdaság meglehetősen gyenge teljesítménye, a 20%-os munkanélküliség, ami ráadásul a fiatal generáció esetében még 40 %-ig is felkúszhat.
A Real azonban még tartja magát. Ráadásul látszólag nincs is mitől félnie, hiszen, ahogy a pénzügyi Fair Play alapvetésében olvasható, az "UEFA nem akarja megvédeni a csapatokat a nagy összegű átigazolásoktól. Mindössze azt szeretné, ha év végére mindenki egyenesbe hozná a mérlegét.”
Nos, a Realé egyenesben van, jelenthetem…
Források:
swissramble.blogspot.com
The drain to Spain - The Harvard Business School approves of Real Madrid
Ángel Barajas Alonso: A Model to Explain Support in Spanish Football
Economic concept differences between Barcelona and Real Madrid - Far Post Report, Economics, 2010
Soccernomics (Stefan Szimansky)
Real Madrid Official Financial Report 2010
Kapcsolódó cikkünk: A Real Madrid pénzügyei - fenntartható-e a féktelen költekezés? I. rész