Vasas

A vezetőkön múlik, megbüntetik-e Bárányost - Komjáti András

megosztom

A Haladás elleni szombati mérkőzésen kezdőként végig a pályán volt a Vasas csapatában Bárányos Zsolt, aki körül a héten kisebbfajta botrány robbant ki, miután nyilvánosan kritizálta a szakvezetést.

Az ominózus eset az AS Roma elleni gálamérkőzés után történt, a rutinos középpályás a Hathárom TV-nek nyilatkozva éles kritikával illette a klub- valamint a csapatvezetést, amiért nem jut elegendő játéklehetőséghez. Az ügy természetesen itt nem ért véget, a sajtóban felröppentek olyan hírek is, miszerint Bárányost felfüggeszették az angyalföldi elöljárók. A szombati, Haladás elleni találkozón azonban Bárányos kezdőként mégis szóhoz jutott, sőt, Komjáti András végig a pályán hagyta a játékost.

"Mindenki láthatta, a kezdőcsapat tagjaként végig a pályán volt, azaz rajtam nem múlott a szereplése. A többi a klub vezetőin múlik, ők döntik el, hogy megbüntetik-e a játékost, s ha igen, miként" - kommentálta az ügyet az fcvasas.com-nak a szakvezető.

megosztom