NB I

A Parmától igazolt középpályást a Videoton

megosztom

Az AC Parma együttesétől egy évre érkezik kölcsönbe a portugál Filipe Oliveira a magyar bajnok Videoton csapatához. A 27 éves portugál középpályás korábban megfordult a Bragában, a Chelsea-ben is.

Filipe Oliveira

Újabb külföldi játékos szerződtetéséről számolt be a Videoton csapatának hivatalos honlapja: a piros-kékek megszerezték a 27 esztendős Filipe Oliveirát. Az AC Parmától érkező középpályás korábban az angol Chelsea keretének is tagja volt, de mindössze öt találkozón lépett pályára a londoniak színeiben. Az angliai kitérő után visszatért hazájába és a Marítimo és a Leixoes után a Bragában futballozott.

Oliveira 2010-ben szerződött az AC Parmához, ahol mindössze egy alkalommal szerepelt a Serie A-ban. Legutóbb a Serie B-ben szereplő FC Torin együttesét erősítette, de itt is csupán 4 alkalommal küldte csatába edzője.

Oliviera kölcsönbe érkezett Paulo Sousa egykori klubjától Székesfehérvárra, ahol a megállapodás értelmében egy évig tartózkodik majd. A fehérváriak jelenlegi trénerét személyesen ugyan nem ismeri, de örömmel vette honfitársa érdeklődését.

Arra a kérdésre, hogy hallott-e már a Vidiről korábban, így válaszolt: "Megmondom őszintén, nem sokat tudtam eddig a Videoton FC-ről. Az elmúlt napokban természetesen utánanéztem a csapatnak az interneten, tudom, hogy magabiztosan nyerték meg a magyar bajnokságot, és hogy több válogatott focista is szerepel a piros-kékeknél. A 13 éves kisöcsém viszont annyira lelkes lett, hogy az elmúlt napokban szinte éjjel-nappal a Vidi történetét tanulmányozta, amire nekem eddig még nem volt időm, így például tőle tudom azt is, hogy 26 éve UEFA-kupa-döntőt is játszott a Videoton. Azóta már megnéztem a klub aulájában lévő 1985-ös csapatképet is, és természetesen láttam a mellette lévő Aranytablót is. Örülök, hogy Székesfehérvárra kerültem, alig várom, hogy bemutatkozhassam a csapatban" - írja a vidi.hu.

megosztom